Tudtad, hogy Ady és Molnár Ferenc gyűlölte a kávéházakat és azt, hogy csak Budapesten engedték be a hölgyeket ebben az időben a kávéházakba? Hasonló érdekességek az aranykor kávéházairól.
Fotó: Fortepan/ Budapest Főváros Levéltára/ Klösz György
Nem minden író szerette a kávéházakat
Kétségtelen tény, hogy az aranykorban sok kiváló művész a kávéházakba tette át a székhelyét és sok esetben itt születtek a legjobb irományok is. A polgárság és az arisztokrácia, valamint a kultúra képviselői egyaránt itt élték társadalmi életüket, itt dolgoztak és itt pihentek, szórakoztak. Sokan lakhatási gondjaikat enyhítették a kávéházba járással, mivel nem volt kedvük szegényes bérelt szobáikba hazamenni. De pont emiatt sokan ellenségeivé váltak a kávéházaknak! Például Ady Endre sokszor összeveszett a kávéházi társakkal és a pletykákat sem szívlelte, sőt egyenesen üldözési mániája volt a New York közönségét illetően, meg is írta egyik cikkében, hogy „a kávéház hazug luxus.” Nem volt ezzel másként Molnár Ferenc sem, aki egyenesen „kábítószernek” nevezi a kávéházakat, „azok számára, akik szeretnének emberi életet élni, de helyette csak a maguk kis sivár életét élhetik”. Szerinte a kávéház egy igazi gyilkos, ami „megöli a közízlést, a család és a nő tiszteletét, sőt művészeink nagy részében megölte az elmélyedést.”
Az aranykorban már nők is mehettek kávéházba
A XIX. században a „mulatós” kávéházakban az ott megjelenő hölgyek egyértelműen a férfiközönség szórakoztatását szolgálták, így azután a férfiak nem igen vették jó néven, hogy tisztes asszonyaik és lányaik is a kávéházakba vágytak. Sokáig a budapesti kávéházak ki sem szolgálták az egyedül érkező hölgyeket, ugyanakkor a kávéházak fokozódó népszerűsége miatt a nők komoly nyomás alá helyezták mind férjeiket, mind pedig a kávéházak üzemeltetőit. Egyre gyakrabban fordult elő, hogy férjeikkel vagy testvéreikkel, azaz kísérővel mentek kávézni a XIX. század második felében. A nők önálló megjelenése ezeken a helyeken a századforduló idejére tehető. Két bevett polgári módja terjedt el a női kávézásnak: a kávéházi hölgytermekben való időzés, valamint az ún. hölgyórák. Ilyenkor a nők maguk között voltak és együtt szórakoztak.
A Japán kávéház előtt...
Fotó: Fortepan/ Rothman család
Ez egyébként kifejezetten Budapestre volt jellemző, más országokban sokkal konzervatívabban álltak hozzá ehhez a kérdéshez. A hölgyek megjelenése oly sikeres volt, hogy két évtized alatt a nők „belakták” az egyéb termeket is, és megjelentek a kávéházakban férfi időkben is. 1920-ra már gyakorlatilag eltűnt a nemek közötti különbség, sőt a polgári asszonyok kávéházi megjelenése a kiválasztott törzshelyen egyfajta státuszszimbólummá vált.
Nem minden kávéház volt előkelő
A mai gyönyörű New York láttán azt gondolnánk, hogy minden aranykori kávéház így nézett ki, de ez bizony nincs így. Az 1860- as és 1870-es évek kávéházai még nem rendelkeztek elegáns enteriőrökkel, hiszen elsősorban a praktikumot tartották szem előtt, kényelmes székekkel, strapabíró pamlagokkal várták a nagyérdeműt. Ilyen volt például a Kávéforrás, és a váci utcai Magyar Korona. A fényűzően berendezett kávéházak csak az 1880-as évektől jöttek divatba, így például a Centrál, a Seeman, a Múzeum vagy a New York kávéház. 1894-ben nyílt meg a kor legelegánsabb helye, a Balaton kávéház a Nemzeti Színház tőszomszédságában. Itt már Zsolnay-csempe burkolat, óriási csillárok és függönyök várták az előkelő közönséget. A kávéház törzsvendége volt Eötvös Károly, Kossuth Ferenc, Wekerle Sándor, gróf Károlyi István és gróf Károlyi Mihály és a közeli Nemzeti Színház tagjai. Sajnos ma már csak régi fotókon csodálhatjuk meg pompáját.
A kávéházban is lehetett étkezni
Bár a kávéházak elnevezése és az ott folyó társasági élet elsősorban az italfogyasztásra helyezte a hangsúlyt, tény, hogy az aranykori kávéházakban enni is lehetett. Bár az akkori elbeszélések szerint a sűrű dohányfüst miatt nem volt túl kellemes egy itt elfogyasztott vacsora, mégis akadt rá példa. Mivel sok törzsvendég gyakorlatilag a kávéházban élte az életét, így a legtöbb helyen volt valamilyen ebéd és vacsora-lehetőség is. Bár itt jóval egyszerűbb volt a menü, mint a vendéglőkben és sokszor valamilyen hideg étellel, főzelékkel váltották ki a frissen készült bonyolultabb fogásokat. A tisztes polgárok és családos vendégek egyébként nagyon ritkán étkeztek a kávéházakban, inkább csak kávét, teát, csokoládét, snack-et fogyasztottak, a hölgyek pedig kedvelték a pékárut és a süteményeket. Az éttermek egyébként nem is nézték jó szemmel a kávéházak ezirányú törekvéseit, így például az 1930-as években külön lobbi-kampányt indítottak a kávéházi egypengős menük miatt, amelyekkel nem igen tudták felvenni a versenyt. Hiszen náluk a közönség ételen kívül másra nem igen költött, addig a kávéházakban a hosszú órákat töltő vendégek italra, szórakozásra, biliárdra, újságra is szívesen áldoztak pénzt, így könnyű volt az egyszerű menük beszerzési árát kitermelni. Ha pedig manapság egy kis századfordulós romantikára vágysz, akkor irány a Városliget Café.
