Egy hely, ahol József Attila bablevesezett, Rejtő Jenő novellákkal fizetett és ahonnan Papszi bácsi szemmel tarthatta a pesti szép lányokat.
"A Japán" belülről
Fotó: Magyar Nemzeti Digitális Archívum
Talán nincs más olyan híres kávéház a századfordulóról, amelynek elmúlásán olyannyira búsulhatunk, mint a Japán. Mivel egykoron ez az intézmény elsősorban a művészek, írók, költők és színházi emberek törzshelye volt és kevésbé szerették a polgárok, így számtalan legendás történet fűződik a helyhez. Most ezekből gyűjtöttünk össze egy csokorra valót. A Japán kávéház története 1895-ben kezdődik, amikor az Andrássy út 45. szám alatti házban a két felső nagypolgári lakás alatti üzleteket összenyitják és egy nagy, L alakú helyiséget alakítanak ki vendéglátóegység céljából. Arról nem szól a fáma, hogy az első tulajdonos, Strasser Gyula járt-e valaha Japánban, de egy biztos, hogy kávéháza belső falait japán ihletésű csempeképekkel díszítették. A díszes belső fényét emelték a későbbi telefonfülke ablakok is, amelyek Rippl-Rónai József alkotásai voltak. Állítólag még külön tantuszt is gyártottak a Japánnak, amelyekkel csakis ezekben a fülkékben lehetett telefonálni. Persze a különleges stílus és az egyedi telefonfülkék nem lettek volna elegek ahhoz, hogy olyannyira híressé váljon a kávéház, hogy ide járjon a pesti művészvilág színe-java. Ahhoz kellett néhány szerencsés történés, és néhány tehetséges későbbi tulajdonos is.
A XX. század elején például a sportkarrierjéről híres birkózó Weisz Richárd is a tulajok közé tartozott, de a vendéglátóhely valódi virágkorát Kraszner Menyhért alatt éltre a két világháború között. Az új vezető, konyhafőnök és mindenes nemzetközi vizeken tanulta a szakmát, de pontosan tudta, hogy akkor lesz igazán kedvelt a Japán, ha valódi, baráti kapcsolatot alakít ki a vendégeivel. Törzsvendégeinek szívesen adott hitelt, gyakran patronálta a szegényebb művészeket egy-egy tál meleg étellel, és éjjel-nappal nyitva volt. Családtagjaival közösen, gyakran leült egy-egy asztaltársasághoz cseverészni vagy kártyázni, ha ideje engedte, és a főpincéreknek megtiltotta, hogy megalázóan hajtsák be a tartozásokat. Itt megszokott volt, hogy a két szegény pennaforgató Nagy Lajos és József Attila egy tányér bablevesen osztozik, mint állítólag az is, hogy Rejtő Jenő regényrészleteivel fizet a fogyasztásért. A lyukas zsebűek kedvéért még feljavított, olcsó kávét is lehetett inni, ami így a töredékébe került a klasszikus kávék árának.
A névadó ablak
Fotó: wikipedia
Az igazi felvirágzást azonban egy igen furcsa sztorinak köszönhette a Japán. Történt ugyanis, hogy az Abbázia kávéház tulajdonosa megharagudott a hozzá járó művészekre, festőkre, mert állandóan kivágták a drága becsben tartott, külföldi magazinjaiból a képeket. Rá is írta a falra nagy haragosan, hogy „ezt a fotót az Abbáziából loptam”. Ezen a kellemetes külsejű öregúr, Lechner Ödön, akit csak Papszi-bácsinak becéztek kortársai, olyannyira megsértődött, hogy áttette törzshelyét a Japánba. Gyakran látták Papszi-bácsit a Japán teraszán, a sarokasztalnál üldögélni és kedélyesen köszöngetni az arra sétáló szépasszonyoknak, lányoknak, akik egy idő után szívesen fogadták az ősz szakállú, kedves öregúr hódolatát. Így alakult meg a Japán első művészasztala, amelyhez később olyan nevek csatlakoztak, mint Grünwald Béla, Rippl-Rónai, Csók, Fényes, Vaszary és Szinyei Merse Pál. A festők, építészek, irodalmárok mellett a két háború között szívesen időztek itt a színházi emberek is, gyakori vendég volt például a két Latabár is, és Molnár Ferenc is itt írta több darabját. A korabeli beszámolókból kiderült, hogy minden csoportnak saját helye volt a kávéházon belül: József Attiláék például bent, középtájon ücsörögtek, míg Papszi-bácsi és a művészasztal tagjai szívesen időztek a teraszon, rossz időben és éjszaka a képzőművészek az L-alakú helyiség rövidebb szárában tanyáztak, míg az írók a hosszabb fronton foglaltak helyet.
A dicső hírű hely végül a II. Világháborúban kiégett, berendezése elpusztult olyannyira, hogy a szocialista vezetés nem látta értelmét az újranyitásnak. Ráadásul ebben az időben a dekadens kapitalista fertő legfontosabb színterének tartott kávéházakat semmire sem becsülték, és az épen maradt kávézókat is sorra bezárták vagy éttermet alakítottak ki bennük. Végül az Írók Könyvesboltját hozták létre a Japán helyén, megőrizve így valamicskét a hely szellemiségéből. Ha manapság szeretnénk egy autentikus századfordulós hangulatú kávéházat kipróbálni, akkor térjünk be a Városliget Caféba.
