123 éve adták át a Szabadság-hidat, melyet még világháború után is az eredeti tervek alapján építették újjá.
A Szabadság-híd 1900 körül, akkor még Ferenc József híd néven, forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.086
A noha a Szabadság-híd csupán a negyedikként felépült pesti dunai híd, nevéhez két rekord is fűződik. Az egyik, hogy 331,2 méteres hosszával ez a főváros legrövidebb hídja, és – ami talán fontosabb – ez az első olyan fix átkelő, mely kizárólag a magyar ipar termékeként épült. Az akkor még Fővám téri híd építése már 1885-ben eldőlt, lévén akkor iktatták törvénybe, hogy amennyiben város kasszájába legalább 650 ezer forint folyik be a hídpénzekből, úgy azt egy újabb ilyen szerkezet építésére kell fordítani. Mivel a meglévő két közúti híd, a Lánc- és a Margit a tervezettnél is nagyobb hasznot hajtott, 1893-ban már két új átkelő építését rendelték el. Ezek valójában a negyedik és ötödik állandó hidak voltak a városban, ám mivel harmadikként az Északi Vasúti Összekötő híd készült el, így a közúti hidak közül a harmadik és negyedik lett a Fővám téri (Szabadság) és az Eskü téri (Erzsébet) híd.
A hidak tervezésére kiírt nemzetközi pályázatra 74 anyag érkezett be, melyek közül 21 vonatkozott a Fővám térről induló hídra. A győztes végül az ország egyik legjobb nevű hídtervezőjének. Feketeházy Jánosnak a terve lett (igaz végül kisebb, Gálik István, Beke József és Nagy Virgil által eszközölt változtatással). Az építkezés a pályázat eredményének építése után igen hamar, már 1894-ben megkezdődött és a pillérek, valamint a hídfők már egy évvel később, 1895 decemberében készen voltak. Ahogyan fentebb már említettük a Fővám téri híd volt az első olyan budapesti átkelő mely kizárólag a magyar ipar termékeiből épült fel. Ennek megfelelően a vasszerkezeteket gyártása 1895 februárjában, a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyárában indult meg, és ez a gyár szállította le a teljes mennyiséget, határidőre.
Mivel az alapanyag ilyen kiváló ütemezésben érkezett, így a vasszerkezet szerelését már 1895 júliusában meg tudták kezdeni és 13 hónappal később, 1896 augusztusában be is fejezték. Az ünnepélyes átadásra végül is éppen 123 éve, a Millennium évében, október 4-én került sor. Az átadó ünnepségen részt vett Ferenc József, sőt ő maga verte be az utolsó szegecset is. A hidat végül az ő tiszteletére Ferencz József hídra keresztelték el.
Az elkészült alkotás akkoriban Európa szerte modernnek számított, hiszen 12 elektromos ívlámpa, 8 izzólámpa és 48 gázlámpa mellett, villamos síneket is elhelyeztek rajta. Ezeket az eredetileg fakockákkal borított úttest két oldalán helyezték, alsó vezetékes rendszerben, hiszen ekkor még a főváros valamennyi villamosvonalán az úttestben futott az elektromos vezeték. Mivel az építkezés megindulásakor a Vámház körút (akkoriban Mészáros utca) csak a Lipót (Váci) utcáig tartott, azt időközben egy útban lévő háztömb lebontása mellett egészen az új hídig vezették el. Ezzel – a híd átadása után másfél évvel – a villamos közlekedés is megindulhatott a Kálvin (akkoriban Széna) tér felől Budára. A járatot a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) üzemeltette. A villamos pályát végül 1923-ban alakították át felsővezetékes rendszerűre, míg 1938-ban helyezték át a híd közepére. A sors fura fintora, hogy mindössze hét évvel a felújítás és átalakítás után a II. világháborúban, a visszavonuló német alakulatok felrobbantották a hidat, és ezzel majdnem megpecsételték a sorsát. Ám a híd még a komoly károsodások ellenére is túlélte a robbanást, ami egyértelműen Feketeházy János zseniális munkáját dicséri. A hidat végül a robbanás után alig egy évvel, 1946 tavaszán kezdték újraépíteni, az eredeti tervek alapján gyártott alkatrészekkel és még abban az évben, augusztus 20-án adták át a forgalomnak, immáron Szabadság-híd néven.
