A XIX. század második felében magyar nőkkel fetrengett a fél világ, a hungara név pedig fogalommá vált a világ bordélyaiban.
Prostituált 1890-ben - forrás Wikipedia
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc jelentősen megváltoztatta a magyar nők jelenlétét és megítélését a nagyvilágban, és nem annyira tiszteletteljes módon. Külföldre kényszerült hazánk férfiai ugyanis nagy bizniszt láttak a leánykereskedelemben olyannyira, hogy a XIX. század második felében a hungaráknak becézett magyar örömlányok fogalomnak számítottak az Észak- és Dél-Amerikában csakúgy, mint Törökországban. De vajon tényleg ledérebbek voltak hazánk leányai, mint a más nemzetekhez tartozók? Nem hinném, csak néhány szerencsétlen tényező összejátszott, és olyan virágzásnak indult a magyar leánykereskedelem, ami miatt szinte nem volt olyan bordély világszerte, ahol ne lett volna magyar ajkú hölgyike.
A forradalom nyomán rengeteg férfi elesett, így sok fiatal leány és menyecske kényszerült pénzkereső foglalkozásra. A legtöbben cselédnek szegődtek a szépen virágzó fővárosba, ahol egy-egy jó partival megpróbálták elrendezni jövendő életüket. Az 1850-es években azonban nem volt ildomos a csinos fiatal nőknek egyedül hazamenni éjjel a sötét pesti utcákon, mert bizony dutyiba vághatták őket a szemfüles rendőrök. S hiába mondták, hogy ők egy polgári család tisztes cselédjei és nem örömlányok, a rendőrök gyorsan bebizonyították az ellenkezőjét. Arra is volt példa, hogy a külföldön élő hazánkfiai különböző hazugságokkal és ígéretekkel csábították ki a szebb lányokat a tengerentúlra, hogy ott tisztes férj helyett betegyék őket egy bordélyba. A rendőrség pedig végig asszisztált ehhez. Eleinte a császári rendőrség vasöklét nyögő Pest és Buda egyetlen területen kapott némi szabadságot: a bordélyok és a mulatozás terén. A Haynau által megbízott Prottmann József rendőrkapitány ugyanis úgy tartotta, amíg az alvilágnak és szórakozásnak engedményeket tesz, addig nem hőzöngenek a magyarok. Így Budapest szinte rendőri segédlettel zárkózott fel Párizs mögé az éjszakai élet, a mulattatás terén, és erre még rátett egy lapáttal a következő rendőrfőnök, Thaisz Elek. A prostitúcióban és a leánykereskedelemben nyakig benne ülő egykori főrendőrről már korábban is írtunk. Ő és kedves felesége ténykedése nyomán ugyanis nem kevés szerencsétlen sorsú szegény lány kötött ki egy-egy újvilágba induló hajón vagy éppen a török háremeket megcélzó vonaton, ebbe a két fő irányba zajlott ugyanis a lánykereskedés.
Déli irányba, a török háremekbe és szerájokba irányuló kereskedelem egyik nagyasszonya a pesti Grossmann Sára volt, aki névleg a Deák téri Herzl kávéházban, a zsidó családok házassági piacát igyekezett terelgetni, de a valóságban szépségeket válogatott tehetős oszmán klienseinek. Ez az útvonal főként a 1880-as évekig virágzott, de a török birodalom hanyatlásával párhuzamosan lassan elhalt. Amerikában pedig az egyik legnagyobb felvevő piac Argentina lett, ahol bizony igazi nőhiányban szenvedtek a bevándorlók: 1857 és 1860 között csupán 20%-os volt a nők aránya, s ez a század végére sem emelkedett 30% fölé. Erre az európai leánykereskedők is felfigyeltek, és rövid időn belül Alexandria, Konstantinápoly mellett New York, Recife, Salvador de Bahía, Rio de Janeiro, Santos, Montevideo és Buenos Aires kikötői váltak a magyar lányok fogadó otthonaivá. A tengeren túli bordélyok magyar összekötői főként Hollandián keresztül utaztatták a szép magyar menyecskéket, hogy azok a new yorki Hertz Rozi valamelyik nyilvánosházába kössenek ki, vagy tovább álljanak Dél-Amerika valamelyik forgalmas nagyvárosába.
Ez utóbbi területért Auerbach Dávid felelt, aki főként bátyja pesti Lázár utcai örömtanyájáról szállított lányokat Buenos Airesbe. Az üzletbe hamarosan beszállt Herskovits Leib is, aki házassági ajánlatokkal csalta ki a naív nőket Argentínába, hogy utána eladja őket brazil és helyi bordélyoknak. A 70-es években a török igények csökkenése nyomán több régi lánykereskedő új felvevő piacokat keresett a tengerentúlon, ilyen volt például a 70-es években Weissman Adolf is, aki Hönig Adolffal és Hibler Jüannal a legnagyobb bordélyhálózatot építették ki Dél-Amerikában. Mindezek után nem csoda, hogy Amerikában sem északon, sem pedig délen nem igen volt olyan bordély, ahol ne lehetett volna magyar szót hallani. A korabeli beszámolók szerint a magyar lányok szépek és egészségesek voltak, és sokkal jobban élvezték a rájuk kényszerített szakmát, mint a négerek vagy a helyi indiánok. Pont emiatt az eredetileg magyar lányt jelentő hungara külön fogalommá vált Dél-Amerikában, és immár ledér nőszemélyt, táncosnőt és prostituáltat jelentett.
