A Mentőszolgálat létrejötte a borbélyoktól és hordágyat cipelő elítéltektől a Titanic katasztrófájáig.
Kresz Géza munkásságáról már a Műjégpálya ötletének kapcsán már egy korábbi posztunkban is megemlékeztünk, az orvosi végzettségű, halála előtt négy hónappal nemesi címet kapott géniusznak azonban nem ez volt a fő műve. Neve sokkal inkább összeforrt az Országos Mentőszolgálat elődjének létrehozásával.
Hogy mekkora horderejű dolog volt ez az 1800-as években, annak felméréséhez tudnunk kell, hogy a Kresz által tető alá hozott BÖME a maga nemében a második volt a világon és egy olyan országban alakult, ahol tíz évvel korábban került először a törvénykönyvekbe a segítségnyújtás kötelezettsége. Az 1876-os paragrafus előtt alig több, mint 100 évvel indult el Magyarországon a hivatalos sebészképzés, így az ezt megelőző időkben sérülés esetén a bajbajutottak maximum a borbély segítségében bízhattak (erről íródott cikkünk itt olvasható). A nagyszombati egyetem orvosi karának létrejötte ugyan komoly lökést adott a hazai orvosi szakmának, azonban az elsősegélynyújtás és a mentés továbbra sem kezdte el bontogatni a szárnyait. Bár alig húsz évvel később, 1792-ben I Ferenc már intézkedett a fagysérültek ellátásáról, sem ennek, sem a hét évvel később kiadott rendeletnek nem lett különösebb foganatja. Bár valószínűleg sok közember olvasta el miként segíthetnek bajbajutott társaikon, professzionális mentőszolgálat híján ez vajmi keveset érhetett. A már említett 1876-os törvény már a városok kötelezettségei közé emelte az elsősegélynyújtás, a mentőállomások és az ezzel kapcsolatos oktatási rendszer felállítását, ám a dolgok továbbra is csak döcögősen haladtak a maguk útján.
Forrás: Fortepan/ Budapest Főváros Levéltára/ Klösz György
Egy időre a feladatok ellátása a rendőrőrsökre hárult, melyeket mentéshez és ellátáshoz szükséges eszközökkel szereltek fel és a már meglévő rendőrorvosokra testálták a gyors ellátás lebonyolítását is, ez azonban túlzott terheket rótt az elsősorban rendvédelem érdekében működő szervezetre. Voltak olyan esetek is, amikor – munkaerő híján – fogvatartottak vonultak ki a rendőrorvossal a sürgős esetekhez és ők segítettek az ellátásban vagy éppen a beteg szállításában.
A jég végül 1886-ban tört meg, amikor Temesváron, egy kávéházban megalapították az ország első mentőegyesületét. Persze – mint oly sok dologhoz az orvoslás fejlődésében – ehhez is egy tragédia kellett, mivel pár nappal korábban egy ember éppen a hathatós segítség híján fulladt vízbe a városban. A Temesvári Önkéntes Mentő Egyesület felállítása adta az utolsó lökést Kresz Géza számára, aki 1887 májusában alakuló közgyűlést hívott össze a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület (BÖME) számára. Az akkor fővárosi tisztiorvosként funkcionáló Kresz mindig a szívén viselte az elsősegélynyújtás ügyét és a szervezet csakhamar megkezdte működését, áldozatos munkája eredményeként. Ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor a május 8-ai gyűlés után csupán két napot kellett várni, míg az első lovaskocsi menteni indult az akkori Lipót bazár (ma Szent István téri) bázisról. Az ingyenes és éjjel-nappal elérhető szolgáltatásra akkora volt az igény, hogy az Egyesület hamar kinőtte az első helyiséget és három évvel később a Markó utcai mentőpalotába költözött.
Forrás: Fortepan/ Budapest Főváros Levéltára/ Klösz György
A BÖME létrejötte végre megadta a hazai egészségügynek azt a lökést, amire már régóta szüksége lett volna, és országszerte gombamód kezdtek szaporodni a mentő egyesületek és állomások. Az 1910-es évekre mér több, mint száz ilyen állomást tartottak nyilván, így 1926-ra szükségessé vált egy magasabb szintű koordinációs szervezet létrehozása, mely végül Vármegyék és Városok Országos Mentő Egyesülete (VVOME) néven jött létre. A BÖME munkája egész fennállása során a legmagasabb minőséget képviselte és a technika vívmányait is igyekeztek a leghamarabb beépíteni a szolgálat működésébe. Már 1902-ben egy elektromos tehergépkocsi állt náluk szolgálatba, míg 1909-ben egy robbanómotoros teherautó segítségével a fekvőbeteg szállítás is megoldottá vált. Története során a BÖME gyakran került az újságok címlapjára, elég csak az 1892-es budapesti kolerajárványra (erről íródott cikkünket itt olvashatják) vagy a Titanic luxusgőzös katasztrófájára gondolni, ahol az elsőként orvosi ellátást nyújtó Dr. Lengyel Árpád is a szervezet kötelékébe tartozott. Sőt annak ellenére, hogy a magyar kivándorlókat Amerikába szállító Carpathia gőzősön három orvos is dolgozott, az akkor 26 éves Lengyel – Hála a BÖME áldásos munkájának - rendelkezett egyedül mentéstapasztalattal, így ő lett a mentés vezetője és így ma csupán az ő nevét ismeri a világ.
A Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület felállítása körül és a továbbiakban végzett munkája elismeréseként 1900 december 24. Kresz Géza nemesi rangot kapott, melyet négy hónappal később bekövetkezett haláláig büszkén viselt. „Gyermeke” a BÖME 48 évvel érte túl alapítóját, mivel 1948-ban államosították és az Országos Mentőszolgálat részévé vált.
