A századfordulón a vágyak netovábbja egy csodálatos nagypolgári lakás volt, drága, igényesen válogatott bútorokkal és folyamatosan forgolódó cselédekkel. A valóság azonban némileg másként festett, és nem csoda, hogy a kávéházakban gyakran találkozhattunk abban az időben a középosztály férfitagjaival is.
Játszunk el egy pillanatra a gondolattal, hogy a 19-ik század végén vagy a 20-ik század elején invitálást kapunk egy gazdag, polgári családtól Pest egyik felkapott bérházába. Végig sétálunk a gangos ház belső udvarán és felmegyünk a lépcsőn. A bejárati ajtó előtt állva egy pillanatra elmerengünk azon, hogy a bérházak kialakítása miért is hasonlít ennyire egymásra. A válasz meglehetősen egyszerű: A hatalmas telkekre nem építhettek egy tömbből álló épületeket, hiszen azok belső része szinte soha nem kapott volna természetes fényt. Így azonban a belső udvarról beszűrődő világosság legalább egy kicsit enyhítette az állandó sötétséget az utcafronttól távolabb eső részein a lakásoknak. Ennek ellenére a képzeletbeli meghívásunk kezdetén a szemrevaló, fiatal cselédlány egy sötét folyosón vezet be a szalonba. A lány talán alig múlt tizenhat és láthatóan kissé idegenül mozog még az úri társaságban.
Cselédek egy nagypolgári házban
Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára
Kortársai nagyrészéhez hasonlóan szinte biztosan vidékről érkezett a Székesfővárosba, hogy az ottani mélyszegénységet egy – legalább minimálisan fizetős – állásra cserélje. Biztosan vissza akar térni szülőfalujába, ha a nagysád levetetett ruháiból és a kevéske pénzből összegyűjti a stafírungot és a kitanult főzési és takarítási tudományával felfegyverkezve jó asszonya lehet egy vidéki férfiembernek. Persze lehet, hogy szerencséje lesz és itt helyben fog magának férjet, egy – az ő szemében - tehetősebb kisiparos vagy valamilyen nyugdíjjal járó, állami szakmát bíró ember személyében. Mivel nem vacsorára invitáltak bennünket, így még sokat kell várnia, hogy a konyhában elfogyaszthassa majd a maradékot a család után - ráadásul talán annak is csak a számára kijelölt részét – majd lefekhessen a konyhában vagy a cselédszobában a háziak gyerekeivel együtt, késő éjszaka. Ma szombat van, így a munkaideje is folyamatos a hét többi napjához hasonlóan, kimenője csak holnap lesz.
A lány csendesen kopog a szalon ajtaján, majd benyit és bevezet bennünket a „terembe”. Bár ez a helyiség méretben nem, de fényűzésben szinte felveszi a versenyt a nemesek fogadó termeivel. Langyos őszi délután van, így a vastag, drága sötétítők nincsenek összehúzva. A rossz szigeteléssel most a halkan duruzsoló kályha is felveszi a versenyt. Miközben a házigazda és neje köszönt bennünket és névjegyünket a gondosan odakészített ezüst tálkába helyezzük, van időnk egy kissé körbenézni. A bútorok, a kiegészítők és a szőnyegek, mind a gazdagságról árulkodnak. Munkával kapcsolatos dolgoknak itt helye nincsen, arra ott van a ház urának férfi- vagy dolgozó szobája. Minden ragyog a tisztaságtól, és szemmel láthatóan vadonatúj. Persze aki járatos a nagypolgári életben, az pontosan tudja, hogy ez a helyiség egy-két órával ezelőtt még talán hónapok óta tartó álmát aludta és várta, hogy a vendég érkezésekor - ha rövid időre is – újra használatba vegyék. Nemrég itt még össze voltak húzva a függönyök, kitisztítva, üresen állt a kályha, a bútorokat pedig vastag ponyva borította. Ez egy szentély, amit évente csak néhányszor használnak és egyetlen célja a státusz reprezentálása.
Egy tipikus nagypolgári szalon 1878-ból
Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára
A család eseténként az étkezőben gyűlik össze, majd a felnőttek a hálószobájukba, a gyerekek pedig az ablaktalan gyerekszobába vagy a cselédszobába vonulnak el. Persze a szalon most melegséget áraszt és ragyog a tisztaságtól. Mint ahogy a nagysád kezei is. Ő igazi nagypolgári asszony, aki számára kínos lenne, ha kiderülne róla, hogy részt vesz a ház körüli munkában. Főzni, takarítani talán életében sem állt neki, hiszen az ő dolga a személyzet irányítása és felügyelete. A gyermekek is inkább a nevelőnőjüket nyúzzák, semmint a szüleiket, és mivel gazdag családról beszélünk, így a fejünket is rátehetjük, hogy a nevelőnő külföldről érkezett és talán egy szót sem beszél magyarul.
A ház urán jól látszik, hogy megviselték a napi bokros teendők a családi betevő megteremtése közben, hiszen amikor nem az intézőit vagy beosztottjait irányította, akkor elmélyült tárgyalásokat és világmegváltó beszélgetéseket folytatott egy divatos kávéházban vagy éppen egy menő clubban. Most is pontosan úgy fest, mint a New York kávéház közönségének úri része. Ruházata a legutolsó angol divatot idézi. Mivel lehetséges, hogy az idő előrehaladtával egy cigaretta vagy szivar is előkerül, így gondosan mosott és vasalt szmokingot visel. Ha a vizit véget ért, akkor nyugovóra tér a kisebb méretű hálójukba és holnap talán végig sétál a feleségével a frissen épült Sugárúton, esetleg rendel egy bérkocsit és elhajtat valamelyik divatos fürdőbe, közben elgondolkodva nézi az omnibuszon zsúfolódó tömeget.
