Eldugott lépcső, szintenként egy WC a bérházakban és Népopera. Ezek jártak egy kispolgárnak Pesten az aranykorban, de a parasztság és a munkások szemében így is ők voltak a példaképek.
Korábbi cikkünkben már bemutattuk a nagypolgári életet, ám a polgárságon belül létezett a XIX. század fordulóján egy markáns réteg, mely rangban még a parasztság és a munkásosztály felett állt, de az úri kaszinókról csupán álmodozhatott. A kispolgárok szerény körülmények között éltek ugyan, de a másik két említett réteggel összehasonlítva még így is lényegesen jobb kilátásokkal rendelkeztek. A Sugár Út újonnan épült, díszes bérházai általában számukra még elérhetetlenek voltak, de egy utcával beljebb már megtalálhattuk őket. Ha abban az időben megálltunk volna egy ilyen bérház előtt, akkor kívülről is jó esélyünk lett volna megtippelni, hogy melyik lakásban találjuk a keresett mesterembert vagy éppen altisztet.
A büszke kispolgárok.
Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára
Bár a bérházak jellegzetes rétegződése folytán a szegényebbek közelebb kerültek az éghez, ám nagyjából ez lehetett az egyetlen boldogságuk ezzel az elrendezéssel kapcsolatban. Az eredeti állapotban megmaradt mai bérházakon is kiválóan megfigyelhető, hogy ahogy egyre magasabbra emelkedünk az épületen belül, úgy csökken a homlokzat díszítettsége és a lakások belmagassága. Ebben az időben az alsó szint és az első emelet teljes egészében a tulajdonosé vagy egy olyan bérlőé volt, aki valaha saját villával büszkélkedhetett, de jelenlegi életszínvonalán ezt már nem engedhette meg magának. Ahogy tovább haladtunk felfelé, szintről szintre egyre szegényebb lakókat találtunk, akik csak a külön nekik kialakított lépcsőkön közelíthették meg lakásaikat. A főbejárattól nyíló nagy és látványos lépcsőház, többnyire a már említett tulajdonos vagy gazdag bérlő kiváltsága volt. Persze nem minden kispolgár lakott bérházakban, hiszen ez a réteg igen széles volt. Ide sorolták a kisboltos kereskedőket, a műhellyel rendelkező kézműveseket, iparosokat és az altiszteket is. Ez utóbbi réteg leginkább a nyugdíjjal rendelkező alacsonyabb szintű közalkalmazottakat takarta vagyis altiszt volt a postás, a vasutas, a rend- és csendőrök vagy éppen az önkormányzati dolgozók is. Néhány esetben a kispolgárok közé sorolták az értelmiségiek egy csoportját, a tanítókat, óvónőket is.
A bérházak lakói általában az altisztek voltak, akik szoba-konyhás, esetleg egy vagy kétszobás lakást tudtak fenntartani. Természetesen a bérházak kispolgári emeletein a legtöbbször WC-t találtunk, melyet az egész szint megosztva használt, míg a fürdőszobát lavórokkal váltották ki. Ha egy ilyen család egynél több szobával rendelkezett, akkor nem ritkán ágy- vagy szobabérlőt fogadott egy kis plusz bevétel fejében.
Amikor még jól ment az üzlet... a mester és az inas
Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára
A kisiparosok – különösen az ipari termelés felfutása után – fokozatosan elszegényedtek és egyre gyakrabban alakítottak ki a műhelyek hátsó részében kamraszobákat vagy apró lakásokat. Bár ezek a keretek valóban szerények, így is komoly karriernek számított, ha valaki a parasztságból vagy éppen a munkásosztályból tudott a kispolgári rétegbe emelkedni és ez már a megjelenésen is tükröződött. A jobb életkörülmények és a rendszeres életvitel folytán egy azonos életkorú kispolgár könnyedén tűnhetett egy paraszt vagy munkás öccsének vagy akár fiának. Több forrás is feljegyezte, hogy a parasztok, az általuk termelt zöldségbő és húsból lényegesen kevesebbet fogyasztottak, mint a kispolgárok. Szintén fontos megemlíteni, hogy egy szinttel lejjebb, a munkásosztályban egy említett közös WC-s bérlakás is a luxus netovábbjának tűnhetett, hiszen egy átlagos munkásszobában nem volt ritka a 10-12 lakó.
A kispolgárok persze mindenben igyekeztek hasonlatossá válni a nagypolgársághoz (ahogy ők a nemességet majmolták), így szerény keresetükből több „felesleges” dologra is áldoztak. A tipikus életpályát szemlélve az alapiskola elvégzése után egy kispolgár általában valamilyen szakiskolát végzett vagy inasként egy mesteremberhez szegődött. Azonban egész életükben igyekeztek, hogy gyermekeik már ne ugyanígy járjanak. Erejük megfeszítésével próbálták az utódokat magasabb szintű képzésben részesítetni, hogy egy napon talán feljebb léphessenek a ranglétrán. Szintén költöttek a szórakozásra, ahol néha a magasabb osztálybeliekkel is sikerült összefutniuk. Nem sajnálták a pénzt arra, hogy hétvégenként felszálljanak az omnibuszra és kimenjenek a Városligetbe, ahol a mutatványosokat és más szórakoztatókat nézve a szemük sarkából figyelték az úri közönséget. Szintén jártak színházba vagy éppen operát nézni, persze számukra az újonnan épült Operaház többnyire megfizethetetlen volt, de a Népszínház és a Népopera remek lehetőséget kínált. 1896 egy újabb szórakozási forma kezdett terjedni, mely szintén leginkább a kispolgárok körében hódított. Ekkor kezdte meg működését az első mozi, melyet a húszas évek elejére további ötven követett. Ilyenkor a kispolgárok megnéztek egy filmet és jót kacagtak saját életük bemutatásán, hiszen – kis túlzással - szinte olyan gyakran jelent meg ez a réteg a filmvásznon is, mint a nézőtér egyszerű székein.
