Luxusbordélyok és hírhedt házak, amelyek a budapesti urak kedvét szolgálták az aranykorban.

A kiegyezés után rohamos fejlődésnek indult Budapest és ez bizony nemcsak új épületeket és utcákat jelentett, de bizony azt is, hogy a gyarapodó városi lakosság körében megjelentek az örömlányok. Ebben a korban nem volt tilos a női kegyeket pénzért áruba bocsátani, csak ki kellett hozzá váltani az „iparosengedélyt”, azaz a bárcát. A vidékről felkerülő szegény parasztlányok vagy az úri családok szolgálatát választották cselédként, vagy áruba bocsátották szépségüket, és ha igazán szerencséjük volt, akkor komoly karriert futhattak be.

A Nyugati tér, balra a rosszhírű WestEnd-házzal

Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára  

Az 1900-as évek elejére az örömlányok olyannyira elszaporodtak, hogy az akkori rendőrkapitány, Rudnay Béla – nagy botrányt okozva – saját hatáskörén belül, rendeletben szabályozta a fővárosi prostitúciót.  A Rudnay-féle szabályozás két kategóriát állított fel. A nyilvános – bárcás – kéjnők csoportjába tartoztak a bordélyházi kéjnők, a magánkéjnők és a futóbárcás kéjnők. A másik kategóriába csak az ideiglenesen „örömlánykodó” kéjnők tartoztak. Az örömlányok munkájához elengedhetetlenek voltak a megfelelő intézmények, így a békeidőkben gombamód szaporodtak a garniszállók és a luxusbordélyok városszerte.

A szegényebb rétegek és az utcán dolgozó örömlányok igényeit szolgálták az úgynevezett garniszállók. A név francia eredetű és annyit jelent, hogy a szükséges kellékekkel vagy díszítményekkel ellátott szálló. Ezek a kifejezetten szerelmi légyottokra épült házak számos közös tulajdonsággal rendelkeztek a lépcsőház általában kör alakú volt és az épület közepén helyezkedett el, ide nyíltak az igen kis alapterületű szobák. Szintenként mindössze két mellékhelyiséget alakítottak ki külön az urak és külön a hölgyek részére. A berendezés meglehetősen puritán volt, többnyire az ágy volt az egyetlen bútordarab. A garniszállók egyik legékesebb példája volt a mai Nyugati téren egykoron álló WestEnd-ház, amelyet az 1800-as évek második felében építettek fel és tervezésekor még úgy hirdették, hogy központi fűtéssel, lifttel, mosdókkal, meleg vízzel ellátott szálloda. De később annyira megromlott a megítélése, hogy csak gyors szerelmi légyottokra használták. Az 1960-as és 70-es években a közlekedés korszerűsítése és az építkezések miatt egyre inkább útban volt a leértékelt félköríves épület, így 1978-ban lebontották.

Jóval exkluzívabbak és több szolgáltatással bírtak a luxusbordélyok, ahol nagypolgári mintára szalonokat rendeztek be, az urakat pedig kulturális eseményekkel, koncertekkel és vacsorákkal várták. A legtöbb luxusbordély az 1800-as évek végén, az akkor lebontott városfalak mentén, azaz a mai Magyar utcában jött létre. Ez a terület mindig is a város egyik legzüllöttebb részének számított, egészen addig, amíg a híres madamok és támogatóik meg nem látták benne az üzleti lehetőséget. A hírhedt házakat a kiegyezés után egészen a I. Világháborúig számos író, költő, arisztokrata és nagypolgár látogatta, az erotikus ihletésű élmények nyomán született irományok pedig máig megőrizték a házak „hírnevét”. A Magyar utca 20-as száma alatt élt Budapest Rózsája, akinek Krúdy állított emléket, és elbeszélése szerint kulturált és művelt szalont működtetett, ahol az igényes urak csodás lányok társaságában mulathatták az időt.  Pilisy Róza házától pár méterre működött a Maison Frida, ami igazán pont Róza halála után indult virágzásnak. A házat Östreicher Ede és neje vásárolta meg 110 ezer koronáért 1903-ban kifejezetten azzal a céllal, hogy konkurenciát teremtsen Róza asszony üzletének. Végül 1905-ben 14 bejelentett lánnyal el is indult a bordély. A tulajdonos végül nagyhírű intézményt hozott létre, amelynek elterjedt neve - feltehetően - az igen karakterisztikus üzletvezető madame Frida révén Maison Frida ("Frida háza") lett.

De nem csak ezen a részen találhattunk bordélyokat a békediőkben, hanem a Király utca környékén is, ahol a leghíresebb mulatók sorakoztak. Igazán komoly hírnevet szerzett az itt működő Kék Macska mulató, ahol alig burkoltan folyt az üzletszerű kéjelgés, bár az is igaz, hogy a macskás lányok szépségének híre még az országhatáron túlra is eljutott. Már a műsornak is igen komoly szerepet szánt a közelben nyíló Folies Caprice, aminek virágzását tulajdonképpen pont az teremtette meg, hogy az éjszaka császára, Somossy Károly nagyszabású terveket dédelgetve megnyitotta igényesebb szórakozóhelyét, az Orfeumot. A távozásával felszabaduló, szegényebb rétegeket célzó űrt kihasználva a Carlé fivérek hozták létre a Caprice-t, ahol olcsón lehetett enni-inni és szórakozni, gyönyörű hiányos öltözetű lányok társaságában. Az említett Somossy Orfeumban viszont határozottan tagadták a prostitúció vádját és helységeik sem voltak nyíltan dedikálva erre a célra. De hát ki látott be a súlyos függönyök mögé az elszeparált páholyokba!? Egy biztos, az aranykor urai nem maradtak örömök nélkül, bármennyire dagadt vagy volt lapos a pénztárcájuk.