Csak döcögősen indult be a hazai játékgyártás- és forgalmazás és az első évtizedekben több volt a kudarc, mint a sikerélmény.
Ma, amikor kis túlzással minden sarkon találunk egy játékboltot, már el sem gondolkodunk azon, hogy milyen körülményes is volt korábban a játékok beszerzése. Igaz a 19. századot megelőző időszakban talán jobban összetartotta a családokat a gyermekek játékainak közös elkészítése és az „egyszer használatos” műanyag kacatok előtti időkben valószínűleg a kisdedek is jobban értékelték azt a kevés játékszert, amihez hozzá tudtak jutni. Bár a nemesi családok számára már a kiegyezést megelőző időszakban is készítettek játékokat a mesteremberek, a szegényebb családok akkoriban még csak a saját maguk által „gyártott” babákkal és lovacskákkal kényeztethették el a gyermekeiket.
Forrás: Fortepan/ GGAABBOO
Bár az 1800-as évek közepére már bizonyos szintig beindult a tömegcikk gyártás, ez továbbra sem Magyarországon folyt, így itthon csupán a vándorárusoktól lehetett játékokat beszerezni. A nagyobb mennyiségű gyártás fellegvára Nürnberg környékén honosodott meg, ahol kisiparosok, saját műhelyeiben készítették – az addigiakhoz képest – nagyobb példányszámban a dísztárgyakat és velük együtt a játékokat is. Ennek köszönhetően abban az időszakban az ilyen jellegű termékeket összefoglaló néven nürnbergi-áru (vagy magyarosan norinbergai-áru) néven is emlegették.
A kiegyezés utáni időszakban azután itthon is megjelentek az első – mostani értelemben – játékboltok és Pest belvárosában sorra nyitották meg kapuikat. Ez a korszak a két legnagyobb ilyen áruház, az Árkád bazár és az Ezermester bazár versengéséről szólt, bár a hatvanas évekre már több tucat játékbolt várta a pénzüket költeni váró szülőket. Kertész Tódor a mai Vörösmarty tér sarkán, 1861-ben nyitotta meg az Ezermester bazárt és – kiváló üzletember révén – éppen karácsony előtt, Miklós napján. A hely népszerűségét az addig sohasem látott termékbőség mellett az is adta, hogy először itt lehetett kötött áron vásárolni, így a betérők azonnal látták, hogy egy-egy portéka mennyire elérhető a számukra. Az addigi alkudozást így felválthatta az egyszerűbb, fix áras vásárlás. Ráadásul Kertész arra is törekedett, hogy az általa árusított termékeket itthon tudja beszerezni, ami egyszerűbbé, olcsóbbá és gyorsabbá is tette az üzletmenetet. Folyamatosan kereste az üzleti kapcsolatokat a leendő beszállítóival, akiktől előre fizetve, nagyobb tételekben vásárolt, ami akkoriban ritka jelenségnek számított. Nem is csoda, hogy egy idő után már nem is kellett hirdetésekben keresni a magyaros termékeket gyártó kisiparosokat, hiszen azok egymásnak adták a kilincset Kertésznél.
Forrás: Fortepan/ Jánossy Virág/ Háberl Aladár felvétele
Más elvek mentén, de hasonló sikerrel működött 1870-től a Késmárky és Illés cég, akik eleinte inkább csak nürnbergi-áru kereskedőként jeleskedtek és csupán Illés Ferenc tartotta fontosnak a játékok árusítását is. Bár az üzletmenet már ekkor is jövedelmező volt számukra és több kisebb boltot is nyitottak, az igazán nagy dobás 1909-ig váratott magára. Ekkora készült el ugyanis a saját igényeik szerint tervezett bérház, melyben megnyitott az ország első játékáruháza, az Árkád bazár. Annak ellenére, hogy Késmárky Károly ezt már nem élhette meg – 1899-ben halt meg – Illés megtartotta a cég nevében egykori társa emlékét, így az Árkádot is hivatalosan a Késmárky és Illés nyitotta meg. A mai Metró Klub helyén a játékkereskedő egy egészen újszerű árusítási módot vezetett be, hiszen elegáns, Zsolnay kerámiával díszített környezetben, berendezett enteriőrökben mutatta be a játékokat. Az üzlet azonban alig 15 évig működött, mivel fő beszerzési forrásai Besztercebánya környékén voltak, így Trianon után ezeket már jóval bonyolultabbá vált elérni. Az Árkád így 1924-ben végképp bezárta kapuit. Illés nem forgalmazta az első magyar játékgyár termékeit, bár az üzlet megmentésén ez sem segített volna, ugyanis a Magyar Játék- és Műiparáru gyár már 1910-ben csődbe ment.
A gyár 1883-ban kezdte meg a működését Bártfán, komoly állami támogatás mellett. Az akkori kormányzat ugyanis több okból is fontosnak tartotta a magyarországi játékgyártást. Gyakran hangoztatták, hogy ildomos lenne, ha a magyar gyermekek a mi kultúránkra jellemző tárgyakkal játszhatnának, az akkoriban divatos nürnbergi játékok helyett, ám legalább ilyen fontosnak tartották azt is, hogy a játékvásárlásra szánt pénzek ne vándoroljanak külföldi gyártókhoz, hanem maradjanak az ország határain belül. A felvidék ideális terepnek bizonyult a játékgyártáshoz, hiszen nagy mennyiségű fa és fejlett fafeldolgozó infrastruktúra állt ott rendelkezésre. Maugsch Nándor kisiparos kezdte el működtetni, ám hiába készített olyan játékokat, melyek Bécsben is nagy elismerést váltottak ki, a nagyüzemi termelés terén tapasztalannak bizonyult, így a gyár elvárt felfutására nem került sor. Ekkor a haldokló üzemet Werther Hugó vette át és átkeresztelte „Werther és társa első magyar machée gyára” névre. Az üzem – bár továbbra is foglalkoztak fa játékok gyártásával – elsősorban papírmasé babák készítésére koncentrált, melyet igen magas színvonalon végzett. Azonban annak ellenére, hogy a termékeik továbbra is komoly nemzetközi elismeréseket vívtak ki, az üzletmenet még mindig katasztrófálisan festett. Egy utolsó próbálkozásként az egész gyárat Békéscsabára költöztették, mivel a város a munkahelyekért cserében komoly támogatásokat nyújtott, az 1904-es megnyitó már a gyár hattyúdalának nyitánya is volt. Négy évvel később , 1908-ban Werther még megpróbálta tőkebevonással orvosolni a problémákat és ezért a fentebb említett „Magyar Játék- és Műipariáru gyár” néven részvénytársasággá alakította vállalkozását, ám egy évvel későbbi halálát már nem heverte ki a kezdeményezés. A gyár végül 1910-ben végérvényesen bezárt.
