A nadrágos grófkisasszony
2018. július 11. írta: Lynxa

A nadrágos grófkisasszony

Ismerje meg a századforduló hírhedt botrányhősnőjét,Vay Saroltát, illetve Sándort; aki nemcsak nadrágba bújt, hanem valóban férfiként élte életét. Művészet, adósságok, nőkkel kötött házasságok, leányszöktetés és párbajok lengik körül bizarr történetét.

 

Saroltából Sándor

Vay Sarolta írónő és grófkisasszony a kor ismert kakukktojása volt. Gyermekként édesapja – gróf Vay László – egy drasztikus lépésre szánta el magát: mivel fiúgyermekre vágyott, ezért lányként született Sarolta gyermekét fiús nevelésben részesítette, és ezzel el is indította híres és hírhedt élettörténetének útján.

vaysandor.jpg

Vay (Sarolta) Sándor

 

A kor szokásaival ellentétesen az akkor férfiasnak tartott lovaglást, vívást, célba lövést tanította gyermekének, és németországi egyetemekre küldte őt tanulni: megfordult Lipcsében, Drezdában és Berlinben is, több hazai intézmény mellett.

Elszegényedett arisztokratából kenyérkereső

Az arisztokrata család ekkoriban már nem volt túlzottan jómódú, így lányuknak magának kellett megkeresnie a kenyerét. Sarolta, avagy Sándor – mert akkor már ezt a férfinevet használta –újságíróként, tudósítóként kezdte megkeresni kenyerét, és emellett szépírói ambíciói is voltak. Vay Sándor gróf, D'Artagnan és Vayk álneveken jelentette meg írásait, melyek között versek és próza egyaránt akadt. Írásaiban hiteles, színes és élvezetes képet festett a korról, főként a nemesi kúriák világába nyújtott betekintést, hiszen ezt ismerte. A korszak nemesi családjainak életét szintén autentikusan rajzolta meg. Érdemei ellenére sosem futott be íróként, költőként, ezen a területen nem alkotott túlzottan maradandót.

Szerelmi kuszaságok
A Sándor név nem csupán művésznév, vagy álnév volt számára, hanem valóban férfiként élt, viselkedett, öltözött, sőt mi több, nőkkel folytatott szerelmi viszonyt. Hab a tortán, hogy meg is nősült, egy Eszéki Emma nevű színésznő volt szíve választottja, később pedig egy Engelhardt Mária nevű hölggyel élt. 150 centis magassága nem volt épp macsós, de ennek ellenére nagyon is kedvelték a nők, az előbb említett hölgyek mellett rengeteg szerelmi kalandja vált ismertté, egy alkalommal még párbajozott is. S mi mást csinált még? Erősen szivarozott, kocsmázott, lóversenyeken fogadott, verekedett, színésznőt szöktetett és nyilvánosházak gyakori vendége volt.

Pszichiátriai kuriózum

Csak akkor derült ki valódi neme, amikor egy csalás miatt őrizetbe vették és orvosi vizsgálatnak vetették alá. Esetéről pszichológiai tanulmány is született, olyannyira szokatlan volt viselkedése, életmódja a kor felfogása szerint. Egy neves, osztrák elmeorvos, Richard von Krafft-Ebing foglalkozott vele, aki rokonszenves, művelt, remek memóriájú, érdekes személyiségnek írta le.

Hátraarc az irodalomnak és magányos halál

Vay élete derekán óriási adóságokban úszott.  Felhagyott az irodalommal, amely nem váltotta be reményeit, és nem hozta meg az áhított sikert. Helyette kávékereskedést nyitott, de nem bizonyult sikeresnek üzleti vállalkozása. 59 éves korában, elszegényedve és kiábrándultan távozott az élők sorából, Svájcban.

A XIX. század már másként tekint személyére és érdemeire. Csodás fejlemény, hogy verseiből szülővárosa, Gyón, kötetet jelentetett meg 2009-ben (Vay Sándor/Sarolta: Virág borul minden rögre). Rakovszky Zsuzsa Kossuth-díjas írónőnk pedig VS című 2011-ben publikált regényében szintén felelevenítette alakját. Megosztó de rendkívül izgalmas és bizarr személyisége bevéste őt a történelem emlékezetébe.

 

A cikk elkészítéséhez az Arcanum Digitális Tudománytár anyagait használtuk

A bejegyzés trackback címe:

https://bpromantikaja.blog.hu/api/trackback/id/tr6614029454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sir Galahad 2018.07.12. 07:16:08

Egy hasznos adalék ahhoz a vitához, hogy vajon gyermekkori hatások vagy pusztán genetikai adottságok kérdése a nemi irányultság.

Terézágyú 2018.07.12. 17:34:09

@Sir Galahad:
Ja, van EGY eset, ahol direkt így nevelték, és számodra ez az egy eset bizonyíték az összesre :))

Krisztina Hankó 2018.07.12. 17:34:34

Sir Galahad - pont erre gondoltam én is....

Szalay Miklós 2018.07.16. 13:33:42

Érdekes lehet a következő összefoglaló a nemiség összetettségéről, arról hogy egy embernek többféle neme van (biológiai, mentális, társadalmi, stb...), és hogy ezek nem mindig passzolnak egymáshoz:

egyvilag.hu/temakep/050.shtml

És hogy azzal is tisztában legyünk, hogy ez nem egyenlő a homoszexualitással:

egyvilag.hu/temakep/051.shtml
süti beállítások módosítása