Sétáljon velünk gondolatban a Dunakorzón lecsperdi lánykák gigerli urak és kisstílű jasszok társaságában. Mese a szavakról, amelyek már kikoptak a mindennapokból.

Képzeletbeli sétánkhoz az elegáns Dunakorzó adja a hátteret szemben, a Duna túlpartján a Budai Vár és a Gellérthegy sütkérezik a délutáni nap fényében. Ezen a színpadias helyen csatlakozunk főhősünkhöz, egy igazi nemesi családból származó delnőhöz (előkelő hölgy, úrinő), aki délutáni korzózását ejti meg (ez a szó eredtileg céltalan sétálgatást jelentett, de a nemesek számára ez volt az a kötelező napirendi pont, amikor megmutathatták ruháikat, gazdagságukat a szegényebbeknek és egymásnak).

Fotó: Fortepan/ Mátyásfalvi János

            Mint ebben az időszakban mindig, a korzó most is telve van emberekkel. Lecsperdi (fecsegő) fiatal lányokkal és az őket kunérozó (incselkedve zaklató) fiatal katonákkal, akik ma kaphatták meg havi lénungjukat (zsold), így alkalmasnak vélik az időpontot, hogy kirúgjanak a hámból. Az egyik padon gigerli(furán, ízléstelenül öltözött) úriember bosszankodik egy újság felett. Cvikkeres (orra csíptethető szemüveg) orrát éppen felhúzza és fejét csóválja. Valószínűleg egy leiterjakab (sajtóhiba) hozta ki a sodrából. Előtte éppen egy dendi (piperkőc, ficsúr) defilíroz (feltűnően, szinte díszmenetben vonul) és ügyet sem vet a lábai előtt térdeplő szerencsétlenre, aki tőle koledál (kéreget).  Ahogy hősnőnk tovább vonul a korzón, a stráfkocsik (széles, lapos szekér) és az elegáns landauerek (hintók) kerekének távoli zajától kísérve, egyszer csak megakad a szeme valakin.

            Kissé távolabb egy jól öltözött, snájdig (jó kiállású, jóképű) fiatal férfi élvezi a Duna látványát. Ében fekete haja hátrakrémezve, kezén kesztyű. Ruházata a legutolsó divat szerinti háromrészes öltöny, lábán pedig frissen boxolt oxford cipőt visel. A nő szeméhez emeli lornyonját (kinyitható, pálcás szemüveg), mert hirtelen megsajdít (megsejt) valamit. Nemrégiben olvasott az egyik újságban egy nagystílű csalóról, aki úrinőknek ígér szerelmet, de igazából csupán a pénzükre pályázik. Ő már akkor is eldöntötte, hogy az ilyen közeledést azonnal elmondaná a férjének, aki most az egyik kávéházban intézi halaszthatatlan teendőit, ezért ma nem tarthatott vele. Persze az ura valószínűleg párbajra hívná a kéretlenül legyeskedő vetélytársát és komolyan is venné ezt a dolgot.

Fotó: Fortepan

Fegyverként szinte biztosan vontcsövű (huzagolt vagyis pontos célzásra alkalmas, így jóval veszélyesebb) pisztolyt vagy kardot jelölne meg bandázs (a sérülések megelőzésére szolgáló védőkötés) nélkül. Ebben az esetben pedig a meggondolatlan hódoló könnyen végezhetné a körorvosnál (több egészségügyi körzet közös, kinevezett orvosa). A nő ezen elmosolyodott és biztonságban érezte magát.

            Persze az sincsen kizárva – fűzte tovább magában a gondolatsort - , hogy felháborodásában annyit sem mondana egy ilyen férfinak, hogy bakfitty (lekicsinylés) vagy egy cokival (kb. kuss) fojtaná belé a szót. Próbálkoztak már nála jasszok (kisstílű bűnözők), krajcáros (nagyon olcsó, értéktelen) ruhákban veszítve, és akkor sem ijedt meg. Ha ilyen embereket is képes kezelni, akkor megbirkózna egy komolyabb szélhámossal is. Bár nem egy bárcás nő (orvosi, rendőri igazolvánnyal dolgozó prostituált), ha kell, tud ő keményen is beszélni.

            Miközben idáig jutott a gondolataiban, a snájdig férfi már elfordult a Dunától és hosszasan nézelődik, majd odalép egy kucséberhez (ajándéktárgyakat, apróságokat árusító kereskedő). Messziről is jól látszik, hogy udvariasan köszönti, majd beszédbe elegyedik a másik férfival. A nő ekkor vette csak észre, hogy a fiatalember egy bédekkert (útikönyv az első példányokat kiadó Beadeker neve alapján) tart a kezében. Tehát nem szélhámos ő, csak egy utazó, aki egy elegáns éttermet, kávéházat vagy éppen valamilyen látnivalót keres az ismeretlen nagyvárosban. A nő egy kicsit csalódott volt, mert a lelke mélyén talán mégis imponált volna neki egy ilyen jóvágású férfiember legyeskedése, és talán még a férjének sem szólt volna dologról...

            Így a nő eleinte kissé lelombozottan, de a délutáni napsütéstől újra jókedvre derítve folytatta az útját, immáron a bérkocsisa felé. Érezte ugyanis, hogy lábának mindkevésbé kényelmes az Olaszországból hozatott, magaszárú, gombos csizmája, és mihamarabb szabadulni akart tőle. Ráadásul ma a cselédek is kimenősek, így csak az arany cipőgombolója és a fakutya (tátottszájú kutyára emlékeztető csizmahúzó eszköz) lehet majd a segítségére...