Ha nem lett volna a spanyolnátha-járvány, akkor talán soha nem hozzák létre a Városligeti tavon a Tómozit, amely a két világháború közötti időszakban az egyik legnépszerűbb szórakozóhely volt Budapesten. Íme a Tómozi története
Fotó: Fortepan/ Bauer Sándor
A Városligeti tó nem csak a székesfőváros jégpályájának adott otthont, de nyaranta is hasonlóan népszerű volt: fiatalok csónakáztak a tavon, 1921-től pedig itt működött a város második kertmozija, a Tómozi. Egy hatfelvonásos amerikai mozifilmmel, a „Visszatért hősök” című produkcióval nyitotta meg első idényét és hamarosan a budapesti polgárok kedvence lett. A korabeli híradások szerint a jegyek már jóval az előadások előtt elfogytak és a gazdag polgárok, illetve az arisztokrácia hosszú, kígyózó autóssorokban várakozott esténként a Hősök terén, hogy végre bejuthasson a Tómoziba. A filmeket minden esetben élő zene kísérte, az első évben még egy vállalkozó zenészekből álló csapat, majd a következő évtől a főváros katonazenekara. A némafilmek általában felvonásokból álltak, amelyeket hosszabb szünetek szakítottak meg, és a vetítés végén vagy elején mindig volt híradó is. Eleinte ez utóbbi Londonból érkezett, viszont a várakozásoknak megfelelve a nyitás évében, augusztustól már megjelentek a magyar híreket közlő, mozgóképes összefoglalók is. Olyannyira jól ment a Tómozi, hogy bár a tulajdonos először csak hétvégére tervezett előadást, a szezon végén sokszor már minden estére jutott valamilyen filmvetítés. De vajon miért lett rögtön a budapestiek kedvence a Tómozi?
Nem is gondolnánk, hogy a háttérben a spanyolnátha-járvány állt. 1918-ban ugyanis, amikor Európát gyakorlatilag letarolta az influenza, 4000-en meghaltak a fővárosban is. A háború után, amelyben eleve elég sokan életüket vesztették, a kór pusztítása még súlyosabbnak hatott. 1919-től kezdve a szörnyű betegségtől rettegve az emberek egyre kevésbé jártak zárt, sok embert tömörítő helyekre, így például a fedett mozikba. A korabeli újságcikkekben végig arról panaszkodtak a hazai filmipar képviselői, hogy egyre kevesebben térnek be a filmszínházakba, évről évre csökkent a forgalom. Erre próbált megoldást találni Révész Artúr, aki addigra már számos mozit épített Budapesten, ő nyitotta meg ugyanis az első kertmozit a Fasor és Aréna út sarkán 1800 személy befogadóképességgel. Mivel itt nem kellett zárt térben időzniük a vendégeknek, rögtön igen népszerű lett, amiatt is kedvelték, hogy a nézők bátran dohányozhattak filmnézés közben is. Ez ugyanis a zárt filmszínházakban nem volt megengedett. Ezután gombamódra szaporodtak a kertmozik: a következő pont a Városligeti Tavon létesült, amely gyönyörű környezetével rögtön kiemelkedett társai közül, és a jómódú rétegek szórakozóhelyévé vált.
Fotó: Fortepan/ Bauer Sándor
Ebben az időben a Városligeti Tavat, a Tómozinak is vendéglátást biztosító szomszédos éttermet a főváros birtokolta, ugyanakkor a terület telente teljes egészében a Budapesti Korcsolyázó Egylethez tartozott. A szervezet amikor látta, hogy milyen óriási sikere van a mozinak, eldöntötte, hogy saját kézbe veszi a terület nyári hasznosítását is. 1927-ben ezért engedélyért folyamodtak a fővároshoz, hogy saját üzemeltetés alá vonják a Tómozit és a parton álló vendéglőt. Akkor azonban Budapest vezetése még elutasította az ötletet, hiszen több évre szóló szerződéseik voltak a mozit üzemeltető vállalkozóval. Végül 3 évig sikerült a korcsolyázóegyletet féken tartani, a szerződések lejártával a jogok rögtön hozzájuk kerültek. Ezzel a tulajdonosváltással kezdődött a városligeti Tómozi új időszaka. A Korcsolyázó Egylet Műjég Mozija 1930. június 12-én nyílt azonos helyen, de új elnevezéssel. A direktori székbe Hajnal Gyula került, aki akkoriban igen neves filmes szakembernek számított. Az egylet egy 16 tagú kitűnő zenekart szerződtetett, és jobbnál jobb filmeket biztosított a nyári szezonra, a filmeket pedig egyéb élő előadások (versmondás, kabarék) egészítették ki. De az első szezont követő évek azonban jókora buktával végződtek, ugyanis a hangosfilmek térnyerésével a nézők már nem vágytak annyira némafilmekre, ráadásul az amerikai szuperprodukciók is többnyire hangos változatban készültek. Természetesen a moziiparnak amúgy sem kedvezett a világválság, így a 30-as évek közepére a Műjég Mozi vezetése átalakult, akik új irányvonalat vázoltak fel: komoly hangszórókkal szerelték fel a városligeti tó feletti mozit, olcsó és könnyen elfogyasztható vendéglátást kínáltak és élő előadásokkal szórakoztatták a korán érkező közönséget a filmek előtt. Ezekkel a lépésekkel tulajdonképpen megteremtették a II. Világháborúig tartó töretlenül sikeres időszak alapját.
A csodálatos fekvésű Tómoziról a szocialista vezetés sem feledkezett el. Az első olyan szórakozóhely volt, amit a háború után újjáélesztettek, immár ismételten Tó mozi néven. 1957-ben, a Városligetben megrendezett Budapesti Ipari Vásár (a mai BNV elődje) keretein belül például itt mutatták be az első szélesvásznú filmet Magyarországon. A francia „A vasárnap gyilkosai” című filmről egyébként a kritikusok elég lemondóan nyilatkoztak és a nézők szerint a Tó mozi hangszolgáltatása sem volt tökéletes, stílszerűen a filmet most is filmhíradó előzte meg. Bizonyára a hangproblémákkal és a tavat nyaranta ellepő szúnyoginvázióval nem tudtak mit kezdeni a szervezők, illetve senkinek nem állt érdekében szezonról szezonra ismét feléleszteni a Tó mozit, ugyanis a 60-as évekre már nyoma sem volt a kezdeményezésnek, csak néhány egykori néző kesergett a lapokban, hogy milyen jó lenne ismét, ha filmet vetítenének a Városligeti tavon.
