Az aranykorban üzembe állt Budai Sikló egykoron a várnegyed fő közlekedési eszközének számított és 75 éven keresztül szolgálta a fővárosiakat.
Forrás: Fortepan - Budai Hegypálya
Az aranykornak és a legnagyobb magyar fiának, Széchenyi Ödönnek köszönhetjük a Budai Siklót, amelyet 1870. március 2-án adtak át hivatalosan a forgalomnak, akkor még Budai Hegypálya néven. De hogyan is került ez a különleges szerkezet a várhegy lejtőire és miért is számított nagyon sokáig a vár egyetlen hatékony tömegközlekedési eszközének?
Széchenyi Ödön igen érdeklődő ember volt, aki fiatalon egy Hableány nevű különleges, fából készült gőzösön beutazta Európát, s valószínűen ekkor ismerte meg azt a lyoni hegypályát, ami a budai sikló alapötletét adta. Ehhez azonban tudni kell, hogy az 1860-as évek végén még nem volt semmilyen tömegközlekedés a várban, így az odatartók lóháton, gyalog vagy lovaskocsin juthattak fel. Pedig a Lánchíd és az alagút megépítésével a mai Clark Ádám tér valódi közlekedési csomóponttá változott, ráadásul igen nagy volt a forgalma, mert a minisztériumi tisztségviselők innen jártak fel ilyen-olyan módokon a várba, ahol a hivatalok működtek. Mindezeket figyelembevéve Széchenyi Ödön igen nagy üzletet látott egy új közlekedési eszköz megépítésében, ami pár perc alatt felszállítaná az utasokat a Duna partjáról a várba. 1868-ban meg is alapította a Budai Hegypálya részvénytársaságot, amelynek feladata lett az új közlekedési eszköz kivitelezése és majdani működtetése. A 100.000 forintnyi alaptőkével rendelkező társaság megkezdte munkáját, és pár hét alatt megszerezték a szükséges telkek bérleti jogát a székesfővárostól, és Wohlfahrt Henrik elkészítette a terveket.
Maga az építkezés csaknem két évig tartott: 100 méter hosszú, 50 méteres magasságkülönbséget áthidaló pályát építettek, a két vágány nyomtávolsága 1435 mm volt. Két kocsi közlekedett rajta, egyenként három-három — lépcsőzetesen elhelyezett és 24—24 férőhelyes — kabinnal. A kocsikat 24 mm átmérőjű 12 acélszálból font sodronykötéllel vontatták, s mindezt az alsó állomáson elhelyezett 30 lóerős gőzgép mozgatta. Kétoldalt szép tégla bélésfalak határolták a sikló pályáját, és a hegyoldal sétaútjait két gyaloghídon vezették át fölötte. Bár ma már nem az eredeti kocsikban utazhatunk, a mai sikló kabinjait az egykori kocsikról másolták egy az egyben, így elképzelhetjük, hogy milyen is volt egykoron a Budai Hegypálya.
1870 elejére már működőképes volt a szerkezet, amelyet február 4-én maga Ferenc József is kipróbált, és igen elismerően nyilatkozott róla a kezdeményezés szülőatyjának, Széchenyi Ödönnek. A nagyközönség március 2-án próbálhatta ki az új közlekedési eszközt, ami hamar a fővárosi lakosok kedvencévé vált. Egyrészt eleinte 10 koronáért lehetett használni, másrészt igen gyors és kényelmes volt. Csúcsforgalomban 2,5 percenként közlekedett, és egy menet ideje mindössze 45 másodperc volt. A várban dolgozó tisztségviselők szinte kivétel nélkül ezt használták közlekedésre, hogy eljussanak a palotában lévő munkahelyeikre.
A koncesszió szerint 1910-ig a részvénytársaság működtette a Budai Hegypályát, s igen nyereségesen. A sikeres felbuzdulva az időközben budapesti tűzoltóparancsnokká avanzsált Széchenyi több más siklót is tervezett Budapestre és Konstantinápolyba egyaránt, de sem a Gellért-hegy oldalában futó szerkezet, sem pedig a török pasa közlekedési eszközei nem épültek meg sohasem. A budai sikló gőzgépei a XX. század elejére már igen elavultnak számítottak, de az időközben a városhoz került közlekedési eszköz felújítására a világháború miatt már nem került sor. Ennek ellenére a sikló zavartalanul üzemelt egészen 1944-ig, amikor súlyos bombatalálatot kapott. A sikló eredeti történelméhez hozzátartozik megjegyezni, hogy háromnegyed évszázados működése alatt egyetlen kötélszakadás vagy komolyabb üzemzavar sem történt.
A világháborút követően a sikló pályáját kitisztították, a kocsikat leszerelték és a gépek részeit is széthordták. Az 1960-as években merült föl először a sikló újraépítésének lehetősége, amely a 100 éves évforduló idején újabb lendületet kapott. Végül a mai sikló az 1980-as évek derekén épült meg, és 1986. június 4-én nyitották meg ismét a nagyközönség előtt. Napjainkban az utaslétszám évi 500 ezer és 1 millió közöttire tehető, s inkább a kirándulók, valamint a turisták használják az eredeti történelmi hangulatot megidéző különleges közlekedési eszközt.
