Hogyan jutott el Pest a mérsékletes borfogyasztástól 50 év alatt az első elvonó kórházig és milyen szerepet játszott ebben a burgonya? Borgőzős visszaemlékezés az aranykor tivornyáira.
Bár a magyar ember soha nem vetette meg az alkoholos italokat – és különösen a bort – a komolyabb alkoholfogyasztás a 1800-as évek utolsó negyedéig nem volt igazán jellemző Pesten. De ekkor jött a burgonya és mindent elrontott, mivel a gumók termesztésének felfutásával egyre olcsóbban, könnyebben és mind nagyobb mennyiségben vált lehetővé az égetett szesz előállítása. De nézzük csak sorjában!
Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára
Nem véletlenül tartjuk ma is a legnagyobb magyarnak Széchenyi István grófot, hiszen sok olyan dologról tudunk amivel – rendkívüli tájékozottsága révén – korát megelőző módon szolgálta az ország érdekeit. Nem csodálkozhatunk hát azon, hogy e jeles államférfi az alkoholizmus veszélyeit is előre látta és már az 1800-as évek közepén felhívta rá a figyelmet. Pedig akkoriban az alkoholfogyasztás még nem bírt igazán komoly társadalom romboló hatással és – bár minőségben eltérő fajtákat, de – gazdag-szegény elsősorban csak bort fogyasztott. Igaz ugyan, hogy a szesz- és likőrgyártó üzemek már akkor is szép számmal működtek, forgalmuk még meg sem közelítette a későbbi mennyiségeket. Az elsők között, 1839-ben alakult Braun Likőrgyár és terméke a St. Hubertus még messze volt az aranyévektől, amikor 6 millió pengő körüli forgalmat is el tudtak érni. Sőt, bármilyen meglepő még a sörgyárak is gyermek cipőben jártak, hiszen a Pesti Serrendtartási törvény ugyan szabad utat biztosított a kis serfőzdéknek 1843-ban, ám a kereslet még nem volt számottevő. Az aranyló nedű inkább az alsóbb néposztályoknál lett népszerű és ez így is maradt egészen 1875-ig. Ahhoz, hogy a sör az úri körökben is népszerűvé válhasson a nagy filoxéra járványra volt „szükség”, mely a hazai szőlő állomány kétharmadát kipusztította és az egekbe lökte a bor árát. Meg persze kellett hozzá egy kiváló üzletember, Anton Dreher, aki már 1862-ben megvetette a lábát kőbányán és mire a járvány végigsepert az országon, már rendelkezett akkora gyártói kapacitással, hogy aránylag olcsó alternatívát nyújthasson a szórakozásra szomjas tömegeknek.
Ekkora már látszottak az alkoholizmus okozta problémák is. Hirschler Ignác szemész már az 1870-es években vizsgálni kezdte az alkohol okozta láttompulatot, és mind több államférfi szólalt fel az alkoholizmus elleni fellépésre buzdítva. Ez az időpont nagyjából egybe esik egyébként a pálinka- és az égetett szesz fogyasztásának felfutásával és az első antialkoholista mozgalmak megindulásával. A krumpliból készült pálinka és a szintén ebből a zöldségből gyártott finomszesszel készült pancsolmányok virágkorukat élték és nagy tömegek számára tették elérhetővé az égetett szesz fogyasztást.
Persze a felsőbb osztályok sem maradtak le az „alkoholexpresszről” csak éppen ők más italokat részesítettek előnyben. Nem véletlen, hogy a minőségi alkoholosital gyártás máig legjelentősebb márkái is ebben az időszakban jöttek létre. 1882-ben alapította gyárát a Franciaországban szerzett ismeretei alapján Törley József, aki rájött, hogy a champagne-i pezsgő minősége az etyeki szőlészetek terményeivel itthon is elérhető és megalapozta a legfejlettebb hazai pezsgőgyár létét. Szintén ekkor látta elérkezettnek az időt a Zwack család is, hogy lajstromba vetesse Unicum nevű keserűlikőrjüket, ami 1883-ban meg is történt, közel száz évvel a feltalálása és 40 évvel a főzőüzem felépítése után. Feljegyezték ugyanis, hogy a 1790-ben az osztrák uralkodóház udvari orvosa egy negyven féle gyógynövényből főzött likőrt adott a visszatérő gyomorbántalmaktól szenvedő II. Józsefnek, aki így kiáltott fel: „Das ist ein Unicum” (Ez egyedülálló) és a család már 1840-ben megalapította pesti likőrgyárát is. A kereslet azonban igazán csak 80-as években tette szükségessé, hogy komolyabban foglalkozni kezdjenek az Unicum forgalmazásával.
Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára
Az égetett szesz tehát egyaránt hódított minden társadalmi réteg körében és a századforduló környékére kritikussá kezdett válni a helyzet. Jól jelzi ezt, hogy a Budapesten, 1894-ben megtartott Nemzetközi Demográfiai és Közegészségügyi Kongresszuson a magyar orvosok nagy része az alkoholizmus veszélyeivel foglalkozott előadásában, míg 1905-ben már a Műcsarnokban hívták össze a Nemzetközi Alkoholizmus elleni Kongresszust. Végül 1909-ben már az első alkoholelvonó kórház is létrejött, igaz a Rákospalotai Gyógyítóház nevű intézményben mindössze 12 beteg számára volt hely. Később, a Tanácsköztársaság ideje alatt még egy teljeskörű szesztilalommal is megpróbálkoztak ugyan, de gazdasági és politikai okokból (nagy mértékű lázongást okozott a rendelkezés), négy hónap után újra engedélyezték Magyarországon az alkoholfogyasztást.
Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára
