4000 rikkancs, félmilliós példányszámban eladott bulvárlapok, 300 budapesti nyomda, több száz újságíró – hihetetlen számok jellemezték a sajtóipart az aranykorban. Sztorik és érdekességek a magyar sajtó legkülönlegesebb éveiből.
A magyar nyomtatott sajtó virágkorának máig a kiegyezés és az I. Világháború közötti időszakot tekintik. Ekkor alakultak ki legfontosabb laptípusok: a politikai napilapok, a bulvárlapok, a valóban női témákkal foglalkozó divatlapok és a különböző szakmai kiadványok. Ekkor jöttek létre a hírügynökségek ősei, így az Magyar Távirati Iroda elődje is, illetve természetesen ekkor alakult a legtöbb nyomda is, amely kiszolgálta a növekvő igényeket. Az újságírás elismert szakmává, az újságírók pedig önálló társadalmi réteggé váltak és kialakult a hirdetési piac őse is. Íme a magyar sajtótörténelem néhány különleges momentuma, amit érdemes felidézni a Budapest Romantikája blogon.
Forrás: Fortepan/Kurutz Márton
Manapság az információbőség éveiben szinte el sem tudjuk képzelni, hogy egykor eleink mennyire ki voltak éhezve az információkra, szaftos sztorikra és pletykákra, és hogy a egyetlen „hivatalos” csatorna, ahonnan bármit megtudhattak, az a nyomtatott sajtó volt. Ez bizony létfontosságúvá tette a különböző lapokat, és emiatt természetesen először a politika élt ezzel a lehetőséggel. TV és internet híján a politikusok különböző lapokban mondták el, illetve írták meg véleményüket, itt vitatkoztak egymással. A sajtó valódi fejlődése a kiegyezés után indult meg, amikor a Habsburgok megszüntették sajtóregulázó intézkedéseiket, és az újonnan alakult magyar kormány és országgyűlés pártjai saját kiadványokkal jelenhettek meg. Minden pártnak és irányzatnak megvolt a saját lapja, amely főként az adott politikai irányvonal céljait szolgálta és üzeneteit hordozta. Természetesen ezekben az esetekben többnyire az adott pártba tartozók vagy a hozzájuk közel álló tehetős urak adták össze a lapok megjelentetéséhez szükséges pénzösszegeket is. A többféle lap közül érdemes kiemelni a Pesti Naplót, a Reformot és a Hont, ez utóbbi az egyik legnagyobb példányszámú és legnagyobb méretű lap volt, amit még Jókai Mór is szerkesztett.
Az egyre növekvő nyomtatási igényt 1880-ra már 300 fővárosi nyomda szolgálta ki. A különböző politikai eszmefuttatások mellett azonban az embereket egyre inkább a hírek érdekelték, így szinte minden lap elkezdett hosszabb-rövidebb híreket közölni, ezeket különböző tudósító vállalkozásoktól szerezték be, létezett Budapesti Tudósító, Országgyűlési Értesítő is, illetve 1881-ben létrejött az MTI őse, amely csak az I. Világháború idején került állami tulajdonba. A különböző metszetes illusztrációkat ebben az időben még a külföldi lapokból „lopkodták” a lapszerkesztők egészen az 1880-as évek végéig, amikor mi is csatlakoztunk a nemzetközi szerzői jogvédelemről szóló egyezményhez. Ebben az időben alakult ki a főfoglalkozású újságírói pálya, hiszen korábban a politikusok saját maguk írták a cikkeiket és kiáltványaikat, illetve a szépirodalmi költők-írók is sokszor lapszerkesztésből éltek. A századfordulóra viszont már több százra tehető a valódi újságírók tábora, akik semmi mással nem foglalkoztak csak a sajtóval. Revolveres újságírónak becézték azon képviselőiket, akik képesek voltak bármire egy-egy újabb szenzációs sztoriért.
Forrás: Fortepan
A pletykákra és különleges hírekre pedig egyre nagyobb szükség volt, ugyanis a 80-as évektől elindultak a mai bulvár ősei, amelyeket nem lehetett előfizetni, ugyanakkor rikkancsok ezrei árulták őket fővárosszerte. Az esti hírlapok a 80-as évektől lassan átvették a politika napilapok szerepét, hiszen az érdekességek, a bűnügyek és magánéleti sztorik jóval több embert érdekeltek, mint az unalmas politikai értekezések. Az Esti Újság, a Friss Újság közel 200-ezres példányszámban kelt el naponta, míg az Est 1910 és 18 között elérte a félmilliós példányszámot is. Ezen hírlapok megjelenését egyrészt az egyre erősödő hirdetési piac és a nyomdák szerepének növekedése tette lehetővé. Ezek a napilapok már üzleti szemlélettel készültek, így a lehetséges hirdetőkre fókuszáltak, és nagyon sokat tettek a sikeres lapterjesztésért. Ekkor jött létre a kolportázs, azaz az előbb emlegetett rikkancsok rendszere, akik jóval felülmúlták a postát terjesztett példányszámaikkal. A rikkancsokat tehetős főrikkancsok irányították, akik közvetlenül az adott lap alkalmazásában álltak komoly összegekért, és mindenkinek megvolt a saját körzete a városon belül. Az egyszerű rikkancsok gyakran fiatal fiúk voltak, akik pár fillérért cserébe egész nap kiabálták a legérdekesebb híreket. A közel 4000 fős rikkancstársadalmat 1897-ben még egy kormányrendelettel szabályozni is kellett, ekkor tiltották meg a hírek köztéri kikiabálását, így a feladatuk ténylegesen a lapok terjesztése és eladása lett. A kor egyik legjelentősebb szenzációhajhász lapja az Est volt, amelyet az első igazán nagy karriert befutó újságíró, Miklós Andor alapított. Személyét máig az első igazi újságírós sikertörténetként emlegetik, hiszen nincstelen nyomdai kifutó fiúból lett előbb újságíró, később lapszerkesztő, majd milliomos vállalkozó.
A nyomtatott sajtó egyeduralmának és virágzásának a II. Világháború vetett véget, egyrészt a trianoni változások töredékére apasztották az olvasótábort, másrészt új, szigorúbb sajtótörtvény lépett életbe. Természetesen a technika fejlődése, így a telefon, a mozgófilm és a rádióadások megjelenése sem használt a lapok egyeduralmának, amelyek iránt egyre inkább csökkent a kereslet.
