Milyen lehetett egy nagypolgári karácsony a XIX-ik században, és vajon mit jelképeznek a fára akasztott díszek? Karácsonyi gyorstalpaló az aranykorból!

Forrás: Fortepan, Cholnoky Tamás

A karácsony ünneplése a XIX-ik század előtt ismeretlen volt Magyarországon és az évszázad első felében is a németek által lakott területeken terjedt el először. Mint sok más dolog, a karácsony és a fenyőállítás szokása is a bécsi királyi udvar közvetítésével került be eleinte a polgári családok majd később a szegény rétegek otthonaiba is.

            A feljegyzések szerint I. Ferenc 1816-ban látott először kivilágított karácsonyfát egy családi ünnepségen, Károly főherceg otthonában, majd a következő évtől elrendelte a faállítást a Hofburgban is. A fenyő beszerzése még a húszas évek elején is komoly nehézségeket okozott a gazdagabb bécsi családoknak, az árusítás igazi kezdete csak a 30-as évek elejére datálható.

            Pesten az első karácsonyfát az 1820-as évek derekán díszítették fel először, az úttörő pedig valószínűleg Brunszvik Teréz grófnő lehetett, de nem sokkal lemaradva a Bezerédy és az anyai ágon drezdai származású Podmaniczky családok is átvették az új szokást. Ez a divat pedig alig húsz év alatt nagyvárosok szerte rohamosan elterjedt és csakhamar beépült a polgári családok szokásai közé. Vidéken és az ország azon részein, ahol nem vagy csak nehezen lehetett fenyőhöz jutni, ez a folyamat lassabban zajlott le és csak a vonatközlekedés kiépülésével, a XIX. század végén vált általánossá. Persze a pogány ünnepség és az ahhoz kapcsolódó szemléletváltás nem tetszett a katolikus érzületű embereknek és az egyháznak sem. Ugyanis az új szokások a karácsonyt a család ünnepévé tették, melynek elsődleges helyszíne az otthon lett, szemben a korábbi templomi gyűlésekkel és ezzel – véleményük szerint – a vallási tartalom is csorbát szenvedett. 

            A karácsonyfákat eleinte dióval, mogyoróval és almával, ostyával, cukorkákkal vagy éppen marcipános süteményekkel díszítették, majd folyamatosan jelentek meg az otthoni készítésű papír, fa vagy textil függelékek. A fémdíszek divatja és a gyártás megindulása az 1840-es évek végére tehető. A fára akasztott fém gömbök az édenkert almáját, a láncok és szalagok a fára tekeredő kígyót, míg a csúcsdísz (akkoriban csillag) formája a betlehemi csillagra utalt. A drótokkal rögzített gyertyák már ekkor is hozzátartoztak a fa felöltöztetéséhez, de a szaloncukor csak később csatlakozott a díszítésekhez, annak ellenére, hogy eleinte gyakorlatias megfontolásokból a fogyaszthatóságra helyezték a hangsúlyt.

            A szaloncukor eredetéről több elmélet is létezik, melyek közül a legelterjedtebb, hogy a Franciaországban, a XIV. században kitalált olvasztott cukor került német kereskedők közvetítésével az országba. Egy másik elmélet szerint az ilyen jellegű cukorkákat az országot megszálló törököknek köszönhetjük. Az minden estre bizonyosnak tűnik, hogy a tömeggyártás csak a XIX. század végén Sthümer Frigyes gőzgéphajtású gépeinek beindulásával kezdődött el, és ekkortól vált könnyebben elérhetővé ez a nyalánkság a szélesebb tömegek számára is.

            A nagypolgári és nemesi családok eleinte a vendégfogadó helyiségükben, a szalonban a látogatók számára kikészített édességet akasztották a fára, így a szaloncukor elnevezés is valószínűleg innen származik. Ők törekedtek arra is, hogy egymásra licitálva a lehető legnagyobb és legdíszesebb karácsonyfát állítsák fel, szintén a szalonjukban. Persze a szegényebbek jóval szerényebb körülmények közepette ülték meg az ünnepet, aprócska fával, sőt nem egy esetben egyetlen fenyőágat feldíszítve. Ők az ajándékozásban is a gyakorlatiasságot tartották szem előtt és gyakran a szükséges gyermekruházat került a fa alá.

            Mivel ekkoriban a bevásárlás jobbára a piacokon folyt, így a karácsonyi vásár eredetileg csupán egy speciális heti vásárból alakult ki. Akkoriban az ajándékok még nevelő célzatot szolgáltak és valóban előfordult, hogy a nem kellően szófogadó gyermek bizony hoppon maradt. A gazdagabb családok körében divat volt, hogy december hónap elején listát kellett írnia a gyermekeknek az olyan dolgokról, melyeket szívesen láttak volna a fa alatt és a ház ura döntött azok hasznosságáról. Ha úgy ítélte meg, hogy a kért ajándék nem megfelelő vagy éppen nem szolgálja az ifjú fejlődését, akkor a listát többször is újra íratta. A nagypolgári- nemesi családoknál szokásban volt a cselédséget is megajándékozni, sőt először ők kapták meg a csomagjaikat, hogy jobb kedvvel és nagyobb buzgalommal segítsenek a karácsonyi vacsora előkészületeiben.

            Az ünnepség hozzávalóit eleinte a már említett karácsonyi vásáron szerezték be, ahol a fa díszítésére szolgáló gyümölcstől kezdve az ajándékokon át a vacsora hozzávalóiig mindent meg lehetett vásárolni. Fenyőt eleinte a Duna partján vagy – amennyiben befagyott a folyó – annak jegén árusítottak. A század utolsó éveiben azután az ajándékok beszerzése egyre inkább a boltokban történt, sőt ekkoriban jelent meg a postai csomagküldés is, elsősorban a könyveket forgalmazó cégek jóvoltából, akik a napi újságjukban hirdették meg portékáikat.