Negyedmillió halott, 60 százalékos halálozási arány és a gazdagok által mérgezett szegény emberek. Ilyen volt a legnagyobb magyar kolerajárvány.
Budapest sok nehéz időszakot élt át történelme során, de talán ezek közül is kilóg az 1830-as évek időszaka. Az akkor még két különálló várost, Budát és különösen Pestet az 1838-as árvíz szinte a földdel tette egyenlővé, de ez már csak a végjátéka volt egy igazán lesújtó időszaknak. 1831-ben ugyanis – az öt komolyabb közül – a legnagyobb kolerajárvány is végigsöpört az országon és a Pestet sem kímélte.
Kolerakórház Pesten
Forrás: OSZK EPA
A kolera vagy korabeli nevén az epekórság Indiából jutott el Európába és később Amerikába is, és valóban úgy tűnhetett, hogy ez már maga az isteni csapások egyike, hiszen fertőző képessége elképesztő, míg kezelés nélkül akár 60 százalékos halálozási arányt is okozhat. Indiában a betegség nem volt ismeretlen, hiszen már a 400-as években is feltűnt, és 1400 évvel később még mindig jutott minden évtizedre egy-egy komolyabb járvány. Ahhoz, hogy története során először elhagyja a kontinensnyi méretű országot, a történések szerencsétlen összejátszása és – mindenek előtt – egy háború is szükségeltetett. A szóban forgó esemény az orosz-perzsa háború volt, melynek során az orosz sereg katonái 1826 környékén fertőződtek meg a halálos kórral az Ázsiai területeken. Miután a hadtestek Moszkva felé indultak, magukkal hozták a nem mindennapi „szuvenírt” is, két évnyi meneteléssel és több száz kilométerrel a hátuk mögött. Újabb – magyar szempontból különösen - szerencsétlen fordulat, hogy 1830-ban felkelés robbant ki Lengyelországban, ahová szintén cári csapatokat küldtek, akik így a kórt már az ország közvetlen közelébe cipelték, bár igazság szerint valószínűleg az Oroszországból érkező kereskedők is megtették ugyanezt. A hatás pedig minden képzeletet felülmúlóan szörnyű volt.
A kolera egy baktérium okozta fertőzés, mely a tünetek megjelenése előtt 1-3 napig lappang a szervezetben. Ezek után magas láz és csillapíthatatlan hányás-hasmenés jelentkezik. A folyadék- és ásványi anyag veszteség olyan méreteket ölthet, hogy a beteg akár fél nap alatt kiszárad, majd 24 órán belül leáll a keringési rendszer és – az esetek túlnyomó többségében – beáll a halál. Pesten 1831 július 14-én történt az első haláleset, de eddigre a hatóságok már igyekeztek elejét venni a járványnak. Már 10 nappal korábban karanténokat és útakadályokat állítottak fel, a korábbi tapasztalatoknak megfelelően. Csakhogy ezek a módszerek ugyan hatásosnak bizonyultak a fekete halál, a pestis esetében, azonban a kolera ellen vajmi keveset értek. Ez esetben ugyanis a baktérium a fertőzött széklettel ürül, mely – csatornázás híján – könnyedén jut el az élővizekbe, talaj vízbe és a kutakba. Mivel akkoriban még gyógymód sem létezett a betegségre, így a hatóságoknak tehetetlenül kellett végignéznie, ahogy a járvány letarolja a várost és az egész országot.
A szörnyűség végül egész nyáron dühöngött szerte a királyságban, míg szeptember 22-én végül olyan gyorsan tűnt el, mint ahogy megérkezett. Addig azonban összesen 536 ezernél is több megbetegedést és közel 240 ezer halálesetet jegyeztek fel, míg Pesten nagyjából 2000 ember lelte halálát. Ráadásul a szorult helyzetben olyan feszültségek is napvilágra kerültek, melyek már régen munkáltak a viszonylag nyugodtnak tűnő felszín alatt.
Ahogy már a cikk elején is említettük az 1820-30 évek igen kemények voltak az ország és ezen belül Pest számára is. A kolerán és az árvízen kívül ekkoriban egy igen hosszú aszályos időszak is sújtotta a környéket, mely éppen 1831-ben hagyott alább. A földek végre újra bő terméssel örvendeztették meg a gazdákat, csakhogy nem volt senki, aki betakaríthatta volna a zöldségeket, gyümölcsöket. Bár a betegség maga is megtizedelte a munkaképes tömeget, a végső csapás a kolera miatt elrendelt útzár volt. A munkások egyszerűen képtelenek voltak eljutni a földekre és a termény ott ment tönkre, ahol megtermett. Ráadásul nem ez volt az egyetlen rosszul elsült kormányzati intézkedés abban az időszakban. Legalább ilyen hatást gyakorolt a tömegekre a kutak bizmutporral való fertőtlenítése is, mely a kolera ellen teljesen hatástalannak bizonyult, ugyanakkor a nem megfelelő adagolás következtében önmagában is halálos mérgezést okozhatott. A szegényebb rétegek körében hamar összeállt a kép és úgy gondolták, hogy a mérgezett víz és a szabad mozgás korlátozása éppen az ő kiírtásukat célozza. A feszültség Pesten és Budán már július 17-én kirobbant a kolerafelkelés képében, melyet a rendvédelmi erők még aznap le is vertek, ám az ország többi pontján jóval tovább tartott. Az elkeseredett emberek az előkelőségekre támadtak és az incidensek halálos áldozatokat is követeltek. A felkelést végül augusztusra – a hadsereg nagy számban történő bevetésével – leverték és 119 felkelőt kivégeztek, míg közel 4000-et sújtottak valamilyen büntetéssel, az év novemberéig. Ezzel az ország legszörnyűbb kolerajárványának és az általa okozott zavargásoknak is végeszakadt, és bár a halálos kór több ízben is felütötte újra a fejét az elkövetkezendő évtizedekben, ilyen súlyos következményekkel már egyik járvány sem járt.
