Óriási tömeg és sírva fakadó gyalogosok fogadták az ország első jelzőlámpáját, melyet éppen december 24-én kapcsoltak be első alkalommal.
Az 1900-as évek elejére Budapest közlekedése elérte azt a kritikus tömeget, melynek nyomán már égetően szükségessé vált a forgalom szabályozásának kérdése. Az automobilok tömeges elterjedésével párhuzamosan a baleseti statisztikák is mind lesújtóbb képet festettek. A mai KRESZ ősének tartott belügyminiszteri rendelet először 1901-ben jelent meg, de ez csupán a fővárosra vonatkozott. Az országos érvényű rendelkezéscsomag csak kilenc évvel később, 1910-ben lépett életbe. Forgalomirányítási szempontból fontos tény, hogy ebben a törvényben szerepeltek először egységes közúti jelzőtáblák, pontosan négy darab. Ezek a kereszteződésre, vasúti átjáróra, bukkanóra és kanyarulatra hívták fel a közlekedők figyelmét. Az első közlekedési lámpára még további 16 évet kellett várni.
Bár az Egyesült Államokban már egy évtizede megjelentek az első forgalomirányító lámpák, nem mondhatnánk, hogy Magyarország ebben a tekintetben túlságosan lemaradt volna, hiszen Bécsben ugyanúgy csak 1926-ban, míg Londonban csak egy évvel később gyulladt fel az első forgalmi lámpa. Az újdonságot a Rákóczi út és a Körút sarkán függesztették fel az úttest fölé, alatta pedig a lámpa kapcsolgatását végző rendőr fűthető, betontalapzatra szerelt bódéja kapott helyet. Maga a lámpa már elektromos árammal üzemelt, és a ma ismert három színben tudott fényt kibocsátani. Ezek közül az irányváltást jelző sárga is külön, körülbelül egy másodpercig világított, amikor mindkét úton mindenki köteles volt azonnal megállni. A lámpa aljából egy fogantyú lógott le és ezt forgatva tudta vezérelni a lámpát az alatta álló poszt.
A lámpa felszerelését óriási érdeklődés övezte, aminek következtében folyamatos embertömeg leste a szerelők minden egyes mozdulatát. A bekapcsolást megelőző napokban a főváros minden pontján plakátokat helyezett ki a belügyminisztérium, melyeken a lámpa jelzéseit és az azoknak megfelelő magatartást ismertették, külön hangsúlyozva, hogy a lámpa utasításai nem csupán a járművekre, de a gyalogosokra is vonatkoznak. Végül eljött a nagy nap, 1926. december 23-a és... nem történt semmi.
Az ország első jelzőlámpája a Rákóczi út - Nagykörút sarkán
Fotó: Fortepan/ Urbán Tamás
Egy műszaki nehézség miatt ugyanis az eredetileg késő délutánra ígért beüzemelés meghiúsult. Könnyű elképzelni a tömeg elkeseredettségét, hiszen sokan közülük már napok óta várták, hogy megpillanthassák az ország első zöld jelzését. Persze az élet a legnagyobb rendező, így a pestiek végül karácsonyi ajándékként kaphatták meg a jelzőlámpát, melyet 1926 december 24-én fél tizenkettőkor kapcsolt be először egy technikus. A történelmi pillanatban az országban először a Rákóczi út kapott piros, míg a Körút szabadjelzést.
Az már az első napon kiderült, hogy a belügyminiszter nem véletlenül hangsúlyozta a lámpa jelzésinek figyelembevételét a gyalogosok számára is. Mert míg a járművezetők a kezdetektől megfelelően követték az utasításokat, addig a járókelők bizony eléggé félvállról vették az újdonságot. Már az első órákban is több szabálytalankodót kellett figyelmeztetnie a rendőröknek, igaz az előzetesen beígért borsos bírságokat eleinte még nem osztották ki. A feljegyzések szerint akadt olyan gyalogos, aki annyira nem figyelte a lámpát, hogy amikor a rendőr az úttestre lépés közben rásípolt, ijedtében sírva fakadt. De akadt olyan is, aki a lámpát kapcsoló posztot próbálta meggyőzni róla, hogy adjon neki szabadjelzést, mert ügyvéd lévén nagyon sürgős dolga van. Ezektől az esetektől eltekintve azonban az első forgalomirányító lámpa nagyszerűen vizsgázott a közlekedők és a rendfenntartó szervek szempontjából egyaránt. Mondhatnánk, hogy minden adott volt a további lámpák felszereléséhez, ám ez közel sem volt ennyire zökkenőmentes.
Bár a második lámpa beüzemeléséig csak hónapok teltek el, az Oktogonnál felállított villanyrendőr csúfos kudarcnak bizonyult. Ma már nem tudni, hogy a kísérletezés jegyében vagy a nagy sietség okán, de erre a helyre egy egészen más típusú lámpát szántak a döntéshozók.
A lámpa az Oktogonon
Fotó: Fortepan/ Somlai Tibor
A szóbanforgó eszköz egy – ma így mondanánk – mobil forgalmi lámpa volt, és kialakítása több szempontból is elhibázottnak bizonyult. Egyrészt a földön álló szerkezet magassága alig érte el egy felnőtt férfiét, így a nagyobb járművek, de még a magasabb autómobilok is eltakarták a többi közlekedő elől. A nagyobb baj azonban a nagyon gyatra fényerőből adódott. A beszámolók szerint annyira kis fényerőt bocsátottak ki a lámpák, hogy még éjszaka is csak kis távolságból lehetett a jelzéseket észlelni, nappal pedig semmi sem látszott belőlük. Talán ez a fiaskó volt az oka annak, hogy a jelzőlámpa telepítés egy időre félbeszakadt és a további forgalmas kereszteződésekben csak 1928 után jelentek meg a forgalomirányító lámpák.
