Két méteres víz az utcákon, színházban ragadt nézők és Dreher Antal nagy lehetősége. Ilyen volt a Nagy Pesti Árvíz.

Az 1838-as pesti árvíz nem véletlenül érdemelte ki a „Nagy” jelzőt, hiszen a világháborúkon kívül semmi más katasztrófa nem volt képes akkora rombolást véghezvinni a városban, mint a jegesen hömpölygő ár. Bár az akkori áradás nem volt sem meglepő, sem pedig előzmények nélküli, az országot átszelő árhullám 153 halálos áldozatot (ebből 151-et a székesfővárosban) követelt. Vajon milyen körülmények vezettek a katasztrófához és mennyire formálta át Pest arculatát az öt márciusi nap 1838-ban?

Forrás: wikipedia            

Ha fentebb azt állítottuk, hogy nem volt előzmények nélküli a Nagy Pesti Árvíz, akkor arra alapoztuk ezt a kijelentést, hogy az előtte eltelt 100 évben 12 igen nagy horderejű áradás sújtotta a fővárost, míg összesen több tucat alkalommal került kisebb vagy nagyobb terület víz alá. Persze a pestiek bízhattak az 1775-ös nagy áradás után emelt gátakban, ám ezek a gyakorlatban nem bizonyultak elegendőnek. Ugyan a víz nem csapott át az addigi legmagasabb vízálláshoz méretezett védműveken, de erre nem is volt szükség, a gátak ugyanis könnyedén átszakadtak. A folyó medrének természetes alakja (széles sekély meder, zátonyokkal és kis szigetekkel tele) nagy mértékben kedvezett a jégdugók és az ezek következtében kialakuló jeges árhullámok kialakulásának. Ezek pedig a nagy tömegű jégtáblák következtében könnyedén temették maguk alá a már említett gátakat. Az igazi megoldást csak a városrendezés és a Dunameder szabályozása jelenthetett, ahogy a városvezetés is rájött a katasztrófa után.

            Ráadásul – ahogy szintén utaltunk már rá – a Nagy árvíz nem is volt meglepő, lévén hogy 1837-38 tele a szokásosnál is csapadékosabban alakult. Budapesten feljegyezték, hogy akadtak olyan időszakok, amikor a bérházak udvarának közepén néha 5 méter magasra kellett halmozni a havat, hogy a földszinti lakók egyátalán ki tudjanak jutni az otthonaikból. A híradásokból pedig azt is tudni lehetett, hogy a Duna felsőbb szakaszán és a vízgyűjtő területen is hasonló volt a helyzet. Ennek ellenére semmilyen különösebb előkészület nem lépett életbe, amikor 1838 március elején Bécsnél és Pozsonynál megindult az olvadás. Valószínűleg a pestiek és a város vezetése is vakon bízott a védőgátakban, amikor március 13-án elérte az árvíz a várost.

Forrás: pestbuda.hu

            Először a mai Váci- és Deák Ferenc utca környékét öntötte el a víz, majd a Lehel tér környékén épült gát átszakadása nyomán a város északi része is víz alá került. Másnap, 14-én azután a déli, soroksári gát sem bírta tovább a terhelést és immáron három irányból áradt pestre a jeges ár. Bár ekkor felcsillant a remény, hogy Pest megúszhatja a nagyobb pusztítást, ám a kiömlése következtében apadó folyó a Csepel sziget csúcsánál a meder aljához fagyott jégdugó miatt újra feltorlódott. Így az árvíz 5 napon át tartott és voltak olyan területek a városban, ahol 2,6 méteres vízállást jegyeztek fel. Az áradás sebességéről pedig könnyen képet kaphatunk, ha tudjuk, hogy a Nemzeti színházban félbe kellett szakítani az esti előadást a betörő víz miatt és az emeleti páholyokból már nem is volt ideje kimenekülni a nézőknek.

            A mentés ugyan már 14-én megindult, de ez csupán az emberélet veszteséget tudta enyhíteni. Az árvízi mentők – élükön Wesselényi Miklós gróffal – csónakokkal gyűjtötték össze a bajbajutottakat és szállították őket a magasabban fekvő területekre. Persze a rosszmájúak nem felejtették el megjegyezni, hogy a köztudottan nagy szexuális étvágyú gróf először 13 törvényen kívüli lánya közül a kettő Pesten lakót mentette ki, azonban semmit sem von le az embertelen erőfeszítései értékéből, mellyel rengeteg ember életét mentette meg.

            Az ár levonulása után szörnyű kép fogadta a házaikba vagy éppen azok helyére visszatérő Pestieket. A Dunának ezen a partján több, mint 3000 ház dőlt össze vagy rongálódott meg és mindössze 1146 maradt épségben, a magasabban fekvő területeken.

A budai oldalon közel sem volt ekkora a pusztítás, lévén ott sokkal több ház épült magaslatokra. Ennek ellenére itt is több, mint 460 ház pusztult el, míg valamivel több, mint 2000 vészelte át a katasztrófát. A város vezetése ezek után komoly lépésekre szánta el magát.

            Mivel nyilvánvalóvá vált, hogy az összedőlt épületek nagy része vályogból épült, így rendeletben szabályozták az ilyenek építését és gyakorlatilag ellehetetlenítették azt. Emellett arról is döntés született, hogy az épületek nagy részét nem, vagy éppen más formában engedik csak újra felhúzni, ezzel szellősebb városképet is alakítva ki. Ekkor döntöttek arról is, hogy a már említett, Csepel sziget utáni szakaszon meg kell változtatni a folyó medrét. Az addigi 1 kilométer széles folyamot alig 300  méteresre szűkítették a Kopaszi gát felépítésével (igaz elsőre ez sem vált be, de az 1885-ös megerősítés után már igen), így itt már nem tudtak később komolyabb jégdugók kialakulni. Persze a katasztrófa további hatásai sok ember számára nagy lehetőséget is jelentettek.

            Ha már a Kopaszi gátat említettük, akkor essen szó arról, hogy a levágott Dunaszakaszból kialakult a Lágymányosi tó, ahol később Sommosy Károly felépítette Európa legkomolyabb vigalmi negyedét a budapesti Konstantinápolyt. Igaz ez a vállalkozás éppen a tó és a benne élő szúnyogok miatt fél év alatt csődbe ment, öngyilkosságba hajszolva a pesti éjszaka császárát. Dreher Antal számára azonban egy nagy üzlet kezdetét jelentette a sérült házak újjáépítése.

            A városvezetés ugyanis arra is rájött, hogy az egyik – víznek – legellenállóbb anyag a vízben született mészkő, mely Pest közelében is nagy mennyiségben megtalálható. Egészen pontosan az akkor még álmos kis faluban, Kőbányán hozták a felszínre már az 1200-as évek óta. A kitermelés hamar felfutott és a bányaalagutak behálózták Kőbányát, lehetővé téve a sörgyártás megtelepülését a környéken.